Harminc évvel ezelőtt olyan esemény történt, amely egyaránt számít régészeti és kriminalisztikai rejtélynek. A saját szakállára régészkedő 24 éves fiatalemberrel, Sümegh Józseffel egy kőszárhegyi borospincében végeztek gyilkosai. Majd elorozták tőle a ma 40 millió angol fontra – 16 milliárd forint – becsült antik ezüstkészletet, amit valószínűleg a Szabadbattyán és Úrhida határában felfedett római villa romjainak fűtésrendszerében talált.

Csak tíz évvel később, 1990-ben, a Sotheby’s Aukciósház sikertelen árverezési kísérlete után vált ismertté, hogy a Lord Northampton tulajdonában levő, hamis eredetpapírokkal igazolt remekmívű műtárgyak Magyarországról származhatnak. Az 1993-ban méltatlanul végződő New York-i bírósági procedúra után 2000-ben született döntés arról, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 10 millió forint jutalmat ajánl fel annak a személynek, aki az angol lord tulajdonában levő 14 darabos ezüstkészlethez (plusz a tárló rézüst) tartozó tárgyat szolgáltat be, ily módon segítve a kincsek származási helyének, eredetének bizonyítását. Ez az összeg nem „mozgósított” igazából senkit sem arra, hogy érdemi segítséget nyújtson a hatóságoknak. Igaz, akadt néhány ellentmondásos tanú, de velük sem jutott előbbre sem a kulturális tárcánál működő (azóta már megszüntetett) Seuso-titkárság, élén külön miniszteri biztossal; sem a rendőrség műkincses alosztálya. Talán a munkájukat segíthette volna az a gyakorlat, amely Nyugat-Európában és az USA-ban is kialakult: például, az angol Metropolitan Police és az amerikai FBI műkincsvédelmi rendőrsége legalább 10-20 százalékos nyomravezetői díjat ajánl fel a nagy értékű műtárgy árából kalkulálva. Kérdés: miért volt eddig ilyen szűkmarkú a magyar államkassza a díjkitűzésben? A 16 milliárdos értékből csak nagyon apró morzsa a 10 millió forintos nyomravezetői díj, amely nem is hozott semmilyen eredményt. Közben több százmillió forintot adtak ki az elvesztett New York-i per költségeire, s az azóta folytatott eljárások ügyvédi, szakértői díjaira. Ez a probléma most már több kormányzati időszakon húzódik keresztül előrelépés nélkül.

Semmi kétség afelől, hogy a régészek óriási munkát végeztek/végeznek a Seuso-kincsek eredetének bizonyításában, több tudományág képviselőivel összefogva. A rendőrség hosszú évek óta göngyölíti a kincsekkel kapcsolatos gyilkosság (gyilkosságok?) szálait. Valami azonban még mindig megakadályozta az üggyel foglalkozó tapasztalt rendőrtiszteket, hogy lassan két évtizedes munkájuk eredményét „letegyék az asztalra”.

A 2006-os londoni újabb árverezési próbálkozást megelőző zártkörű Bonhams aukciósházi bemutató után, amikor az angol tudományos körök és az angol parlamenti képviselők is követelték a Seuso-ügy kivizsgálását, legfelsőbb szinten az illetékes magyar kormánykörök nem használták ki a lehetőséget, amely növelte volna a Magyarországról illegális úton kijuttatott kincsek „visszaszármaztatásának” esélyét. 2008-ban pedig a Londoni Régészeti Társaság és az angol parlament képviselői csoportja által a Seuso-kincsek archeológiai kutatásáról napirendre tűzött tanácskozásra sem tudott kiutazni a teljes magyar tudományos delegáció.

A világhírű régészprofesszor, Lord Colin Renfrew, a brit parlament felsőházának tagja, aki ösztönzője volt a Seuso-kincsekkel kapcsolatos londoni tanácskozásnak, annak a véleményének adott hangot, hogy a Seuso-ügy megoldatlanságának oka a magyar kormányszervek aktivitásának hiánya. Egy vele készült interjúban hivatalos lépések kezdeményezését javasolta a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Múzeum részéről a kincseket „letéti tulajdonosként” birtokló Lord Northampton felé. Lord Renfrew hiányolja a kincsekkel kapcsolatos nyílt tájékoztatást is. „Úgy gondolom, a magyar kormány jól tenné, ha közfigyelem előtt tartaná a Seuso-ügyet” – tanácsolta segítő szándékkal. Ennek ellenére a magyar nyilvánosság évek óta nem kap hivatalos tájékoztatást arról, milyen lépések történnek az illegális úton Magyarországról kicsempészett Seuso-kincsek ügyében.