A sörrajongók – némileg hasonlatosan a whisky-ínyencekhez – sokkal inkább szeretik tisztán, vagyis önmagában inni az italukat, mint bármi mással mixelve. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének kevert söritalok. Sőt, jó pár száz évvel visszatekintve a sörtörténelembe, azt látjuk, söröket már a középkorban is kevertek, bár akkoriban még nem a divat, a mindenáron való újat akarás vezérelte a kocsmárosok kezét, hanem a praktikum. Az pedig gyakran előfordult, hogy bizonyos sörökből – amik egyébként igen kelendőek voltak – a helyi sörfőzde nem tudott eleget készíteni, ezért a kocsmáros gyengébb sörrel felhígította azt. Az is megtörtént időnként, hogy valamelyik hordó sör romlásnak indult, és – menteni a menthetőt – némi friss sör hozzáadásával igyekezett palástolni annak hibáit.

Szintén még a „történelem előtti”  időből ismert az angol „entire”, ami nem más, mint a pubban csapolt sörök (általában háromféle) egyenlő arányú keveréke. Eredete arra vezethető vissza, amikor az eltérő adóteher – és az eltérő ár – miatt a vendégek anyagi megfontolásból vékonyabb (és olcsóbb) sörrel hígították fel a testesebbet. Ennek egy továbbfejlesztett változata volt a „teljes sör”, amikor mindegyik csapoltból került a korsóba. A 18. században az entire oly mértékben vált gyakorlattá a londoni kocsmákban, hogy egy sörfőző mester, bizonyos Ralph Harwood úgy gondolta, minek vacakolni háromféle sörrel, egy olyat kell főzni, amivel kiválthatja a sörmixet. Így született meg egy új sörtípus, a porter.

A 18-19. században azonban már nem kizárólag csak szükségből vagy anyagi megfontolásból készítettek „sörkoktélokat”, hanem úgy gondolták, a létrehozott mixtúra plusz élvezeti értékekkel bír a komponensekhez képest. Igaz, akkoriban még csak sört öntöttek össze sörrel. Ezek egyike a „half and half”, ami nem más, mint sötétebb színű bitter ale és világosabb mild ale egy az egy arányú keveréke. Speciális és látványos változata a Black and Tan, ami egy rész Guinness és egy rész lágersör, amiben a világos láger van alul.

Ennek a korai sörkoktélnak kései leszármazottja a nálunk is ismert „rigó” vagy „vágott”, ami egyszerűen csak világos és barna sör egyenlő arányú  keveréke. A németek ezt „schnitt”-nek, az osztrákok inkább „gemischtes”-nek, míg a csehek „řežané”-nak nevezik. Megfelelő sörök és kellő tapasztalat birtokában ezt úgy is lehet prezentálni, hogy alulra kerül a barna sör, s attól egy kis átmenettel elkülönülve felülre a világos.

A 19. században és a 20. század első felében nagyon nagy kultusza volt Belgiumban, Brüsszelben és közvetlen környékén a különféle kevert lambicoknak. (A lambic egy speciális, részben búzamalátából készült spontán erjedésű sör. Megfelelő kezelés és tárolás mellett két-három évig is eltartható.) A söröző tulajdonosa különböző sörfőzdékből különféle lambicokat vásárolt, és azokat a kocsmájában saját elképzelése szerint házasította, keverte össze. Emiatt sok esetben a sört nem is a sörfőzde, hanem az azt kimérő café után nevezték el.

A klasszikusnak nevezhető sörkoktélok ősatyja azonban az a bizonyos radler, amelyet egy München melletti vendéglős, Franz Xaver talált fel kétségbeesésében egy forró júniusi vasárnapon 1922-ben. A korabeli tudósítások szerint aznap legalább 13 ezren pattantak kerékpárjuk nyergébe, hogy felkeressék valamelyik városszéli sörkertet. Xaver úr söre ennek megfelelően vészes tempóban fogyott, ezért a kreatív beállítottságú vendéglős elhatározta, hogy felhígítja azt a már hosszú ideje pincéjében heverő és addig eladhatatlannak bizonyult limonádékészletével. A sör-limonádé keverék, amelyet radlermass – szabadfordításban: kerekezőpint – végül oly sikeresnek bizonyult, hogy rövidesen felvette sörkertjének specialitásai közé. Idővel a radler meghódította Münchent, majd Bajorországot is. Ma már premix, azaz „gyárilag palackozva” is készítik (Ausztriában, Csehországban és Magyarországon is), és igen sokfelé kedvelt nyári frissítő.

A kísérletező kedvű  bajorok – már ami a söröket illeti –, rövid idő elteltével a limonádét kipróbálták a búzasörben is. Idővel ez a speciális radler önállósult, s felvette a russ (vagy russe, russ’n) nevet. A búzasör viszonylagos semlegessége (visszafogottabb keserűsége) miatt megihlette a berlini sörözőtulajdonosokat is. A német főváros környékén különösen nyáron igen népszerű  Berliner Weisse szörpökkel (málna, szagos müge) tuningolt variációi legalább olyan mennyiségben fogynak, mint a natúr változat. (Ezt a mixet egy ideje már „gyárilag” is előállítják, s töltik palackokba, dobozokba.) A sörivásnak ez a módja feltehetőleg abból a korból származik, amikor még nem mindig, és nem mindenütt használtak komlót a sörfőzéshez. Például egyes berlini sörfőzők még a 19. század kezdetén is komló helyett különböző gyógyfüveket tett a sörébe. A szagos müge egykor – különösen Ausztriában és Németországban – mint erősítőszer volt ismert, amelyet épp úgy használtak tea, bor, likőr vagy esetleg sör készítéséhez.

A limonádés sör – shandy néven – idővel kedveltté vált a Brit-szigeteken is. Az ő újításuk abban jelentkezett, hogy szódával készített limonádét adtak a sörhöz, általában 20-30 százalék arányban. A franciák már Panaché néven ismerik ezt, amihez a Földközi-tenger vidékén még egy kevés Grenadine-t öntenek. Ha a sörbe nem limonádét, hanem gyömbéres üdítőt, gyömbérsört öntenek, akkor pedig shandygraff-nak nevezik. Viszonylag újkori találmány, és a szülőhelye sem igazán behatárolható a Dieselnek, ami lágersör és kóla keveréke. Amíg az utóbb felsorolt üdítős sörök alkoholtartalma általában 1,5-3 százalékra csökken a hígítás következtében, a Turbo Shandy-k megőrzik a sör 4-5 százalékos erejét, sőt esetenként egy-két százalékponttal meg is haladják, ami nem meglepő, mivel a sörhöz ebben az esetben szénsavas alcopopot, például Smirnoff Ice-t, vagy Bacardi Breezert kevernek.

Szintén az angolszász országokban divatos mix a Snakebite, vagyis a Kígyómarás, ami lágersör és cider elegye. Ha egy kis feketeribizli szörp is kerül bele, akkor már Snakebite and Black a neve. Klasszikus keverék még a sör és pezsgő házasításával készülő Black Velvet. A Black Velvet keletkezésének körülményeit és idejét pontosan ismerjük: 1861 decemberében egész London gyászba borult Albert herceg – Viktória királynő férjének – halála miatt. A Brookes Club italos pincére úgy gondolta, a pezsgőnek is tükröznie kell a gyászos hangulatot, ezért egy kis Guinness Extra Stout-ot öntött hozzá, hogy sötétebb legyen. A Black Velvet – némileg változó sör/pezsgő arányokkal –, ma is az egyik legnépszerűbb sörkoktél.

Talán érdemes megjegyezni, az angolszász terminológia sörkoktélnak csak azokat a kevert söritalokat nevezi, amelyekben a sörön kívül valamilyen tömény ital van. Szerencsére ezek száma nem túl sok, alapos kóstolgatásuk csúnya eredményre vezethet. Inkább a fiatalkori virtusivás részeként foghatjuk fel. Kiváló példája az ilyen jellegő sörkoktélnak a matrózfröccs, ami egy korsó sör fél deci rummal felturbózva. A tengeralattjáró valami hasonló, csak az bármilyen töményital a felespohárral együtt belesüllyesztve a korsó sörbe.

Némileg kulturáltabb ital a Lüttje Lage, egy igazán érdekes „sörkoktél” Németországból, Hannover környékéről. Nevezhetjük akár egyféle kunszt-ivásnak is, szertartásszerű fogyasztása ugyanis némi gyakorlatot igényel. A Lüttje Lage rituáléja az 1920-as évek elején alakult ki, feltételezhetően abból a gyakorlatból, hogy a derék hannoveri polgárok szokás szerint egy-egy gyors korty sörrel öblítették le az ötletszerűen felhajtott feleseket. Talán épp egy ilyen alkalomkor, a negyedik-ötödik kör után egyiküknek jutott az eszébe, minek annyit vacakolni, hajtsuk fel a sört és a pálinkát egyszerre, de nem ám barbárok módjára, a sörbe töltve a felest, hanem művészien, egyszerre kortyolva a két pohárból!

Nem nehéz belátni, ez csak egyféle módon lehetséges, mégpedig úgy, hogy a két poharat a peremüknél  összefogjuk, és miközben a söröspohárból iszunk, a fölötte levő feles pohárból pont a nyelvünkre ömlik a pálinka is. Persze csak a rutinosabbaknak, mert a kezdők eleinte a pálinka felét magukra locsolják. (Épp ezért a felkészült kocsmárosok egy kis műanyag partedlit is felszolgálnak az ital mellé.)

A Lüttje Lagét speciális 2 deciliteres sörös pohárból, és szintén erre kitalált, szélesedő szájú pálinkáspohárból kell inni. A sör sem akármilyen, a Lüttjét csak Hannoverben és közvetlen környékén főzik, csak csapolva kapható, alkoholtartalma mindössze 2,8-3 százalék. A rövid minden esetben 0,5 dl gabonapárlat.