Hollywood hosszú éveken keresztül ontotta magából a karácsonyi mozikat, néha egészen kellemes, de főleg kínos gagyi minőségben, ám idén a nagy dömping valahogy elmaradt. Kíváncsiak voltunk arra, mit is nézhetünk majd a mozikban az ünnepek előtt (vagy akár alatt is, ha elegünk van más a sok zabálásból és inkább kikapcsolnánk az agyunkat), és bár arra számítottunk, hogy bőven akad majd télapós, rajzfilmes, erőszakosan ünnepi hangulatot kicsikaró alkotás, csalódnunk kellett. Idén a mozikban hivatalosan is elmarad a karácsony, csupán egy kifejezetten témába vágó alkotást találtunk, ami ráadásul csak 2010. december 30-án kerül hozzánk.
Az Északi karácsony (Hjem til jul) című norvég-svéd-német film az ünnep után is megér egy próbálkozást, az előzetese alapján minőségi darabnak tűnik, Bent Hamer (író, rendező) neve pedig sok szempontból garancia lehet olyan filmek fényében, mint a Dalok a konyhából, vagy a Tótumfaktum.
Messze van még azonban az év vége, a karácsony előtti héten pedig sokkal inkább a magyaroké a főszerep, hiszen az Üvegtigris 3 debütál a nagyközönség előtt, az első jelentések szerint ráadásul nem is izzadságszagú folytatásról, hanem egészen kigondolt és megfelelő szinten végigvitt moziról van szó, ami manapság nálunk igen ritka darab. Állítólag még történet is kerekedett (ami az Üvegtigris filmekre eddig nem volt jellemző), a szerepükben tündöklő nagy színészek mellett pedig Szabó Erika formás feneke került a figyelem középpontjába, amely többször is izzadságcseppeket varázsol a férfi nézők homlokára. Szerencsére nem ez a film csúcspontja, de jó tudni, hogy a magyar mozi sosem fogy ki a bomba nőkből.
Ha az Easy Rider kultusz esetleg mégsem ejtene rabul minket, vagy egy randin nem éppen a magyar valóság flaszterhőseivel szeretnénk ismerkedni, akkor akad a héten tipikus romantikus darab is. Az Ilyen az élet (Life as We Know It - december eleje óta megy a magyar mozikban) egyszerre romantikus, kedves és szívhezszóló, amolyan jellemfejlődős darab, ahol két egymást nem szívlelő ember kénytelen közösen nevelni árván maradt keresztlányukat, és természetesen az alkalmi család hollywoodi módon szereti meg egymást. Katherine Heigl most valamiért nagy sláger lett (kétséges, hogy a Grace Klinika miatt), és a szintén sorozat-színész Josh Duhamel került mellé ebben a Greg Berlanti filmben, amely meglepően jó értékeléseket kapott ahhoz képes, hogy milyen olcsó limonádénak tűnik. Bár az ilyen mozik esetében úgysem azért ülünk be, hogy új élményeket kapjuk, hanem a pátoszos, aranyos, szirupos érzés bizsergetése miatt, ez pedig borítékolható. Főleg akkor, ha nem várunk semmit.
Bár nem lesz benne Télapó (ez végülis talán jó hír), de idén sem maradunk rajzfilm nélkül, ráadásul éppen a Shrek alkotói kényeztetnek minket egy újabb kliséket kifordító mesével a Megaagy (Megamind) című animációs alkotásban. Természetesen itt is a rosszból lesz jó, a fénylő hősökből pedig gonosz, vagy legalábbis szánalmat keltő morális hulladék - vagyis tökéletes a Disney-generáció összezavarása, ami a szuperhősős (főleg Superman legendáját majmoló) körítéssel még mindig ugyanolyan jól működik, mint annak idején a Shrekben (és most természetesen nem a harmadik és a negyedik rész löttyesztő ötlettelenségéről emlékezünk).
És végül, de nem utolsósorban: akció, látvány, karácsonyi sci-fi, egy nagy legenda újjáélesztése, természetesen 3D-ben. A Tron: Örökség (Tron: Legacy) egy olyan nagy filmet próbál fiatalosan, IMAX-generációsan eladni, amire a mai célcsoport nem is emlékszik. Nekik a gonosz szuperszámítógép már nem félelmetes újdonság, nekünk meg nem hozza vissza a modern látvány és feszes tempó azt a régi borzongató érzést. Ami ott eredeti volt, az itt most Disney féle "látványcsomag" lett, semmi több. Ezzel együtt a kikapcsolódás garantált, Joseph Kosinski képi világa és a Daft Punk zenéje azért nem semmi hatást ér el, csak ne reméljünk semmi generációs újraegyesülést vagy kiemelkedő klasszikust. Kukorica kell mellé, meg kóla.
