Ízléstelenség vagy hagyomány? Vándorcigány esküvők
A My big fat gypsy wedding című dokumentum sorozat az angol vándorcigányok életébe nyújt bepillantást, a csoporton...
A My big fat gypsy wedding című dokumentum sorozat az angol vándorcigányok életébe nyújt bepillantást, a csoporton belül tartott tradicionális esküvőkön keresztül. Tudni kell, hogy az angol cigányság fogalma sokkal inkább szociális, mintsem etnikai, a vándorláson, és nem a származáson van a hangsúly. Nagy-Britanniában mindenki cigány – legyen az illető roma, angol, ír, vagy éppen skót származású – aki gyökerek nélkül, lakókocsiban él, alkalmi munkából tartja fent magát, és engedély nélkül „táborozik” az ország különböző közterületein. Ezeket a csoportokat súlyos előítéletek övezik, hiszen többnyire nem fizetnek számlákat, sem adót, nincs postai címük, a gyerekek nem járnak rendesen iskolába, és ha megjelennek valamelyik parkban, óriási felfordulást okozva teljesen tönkreteszik és teleszemetelik a környéket.
Nagy-Britanniában a vándorcigányok a társadalomból kitaszítottan, elszigetelve élnek. A külvilág keveset tud róluk és inkább csak akkor figyel fel rájuk, amikor valamilyen ünnepet tartanak. A vándorcigány csoportok ceremóniái ugyanis – túlzóan fényűző természetüknél fogva – meglehetősen messze állnak a konzervatív angol közízlés vonalaitól, és majdhogynem cirkuszi látványosságnak számítanak. Ha elterjed egy cigány esküvő híre, nem csak a környékbeliek gyűlnek össze bámészkodni, de a paparazzók is megpróbálnak odaférkőzni a történésekhez. Az is gyakran előfordul, hogy ha a vendéglátóegység tulajdonosa megtudja, hogy vándorcigányok szervezik az esküvőt az éttermében, törli a foglalást. A cigányok ezért sokszor titokban szervezik az esküvőket, több helyszínt is készenlétben tartva. A titkolózás azonban csak olaj a tűzre, és a My Big Fat Gypsy Wedding sorozat alkotóit pont ez a feltüzelt „kíváncsiság” vezette. Az epizódok csere-bere alapon exkluzív bepillantást nyújtanak a cigány esküvők titkos világába, azt remélve, ha megértjük a vándorok életét, kevesebb előítélet és több megértés születik velük kapcsolatban.
A sorozat négy esküvőt mutat be. A menyasszonyok többsége még nem töltötte be a 18-at. A lányok esküvői ruhája olyan groteszkül nagy, hogy némelyik alig képes megtartani a súlyát. A Daily Mail újságírója szerint a menyasszonyok olybá hatnak ezekben a habos „ruha-horrorokban”, mintha két elefántot csaptak volna a hónuk alá. Az egyik lány ruhája velőtrázó meglepetést is tartogat: villanyoltás után optikai szálak garmadájától izzik a sötétben. A menyasszonyok „szánalomra méltóan” festenek a nagy napon, hiszen a habokban elmerülve, 20 cm magas tiarákkal a fejükön szinte mozdulni sem tudnak. Komoly logisztikai tervezés és a násznép többségének segítsége szükséges ahhoz, hogy felvonuljanak a templomi padsorok között, vagy betuszkolják magukat a hintóba. A sorozat e küzdelem minden percét részletesen dokumentálja. Az egyik epizódban felvonultatott tök formájú – fehér kovácsoltvasból és üvegből készült – hintót Hamupipőke is megirigyelhetné, és bizony elsárgulna a nyoszolyólányok ruháitól is, amelyek ugyan kevésbé habosak, ám annál rikítóbb színűek. A fukszia és neon zöld az általános színválaszték, és a ruhák az eddig alkalmazott barokkos hangulatból inkább a vadnyugati bordélyházak világába invitálnak bennünket, meglehetősen hamisan.
Hogy miből és hogyan, azt a sorozat készítői nem firtatják. Az alkotók saját bevallásuk szerint politikailag korrekt módon, mindössze hozzáférést biztosítanak „egy lenyűgöző és gyakran félreértett” közösséghez és szigorúan távol tartják magukat a kritikától, az ítélkezéstől. A nézők egy része azonban kevésbé toleráns és többen, több helyen is firtatták a vándorcigányok gazdasági hátterét, valamint a nőkkel szembeni, a sorozatban is dokumentált erőszakos viselkedést.
A válaszok hiánya a közvélemény nagyobb hányada, és maguk a vándorcigányok szerint is komoly mulasztás. Szerintük a program elszalasztja a lehetőséget, hogy hitelesen bemutassa a vándorcigányok kortárs kultúráját, ehelyett inkább nyers és sztereotipikus elemekre hagyatkozik, amellyel csak erősíti a közösséggel szembeni amúgy is meglévő társadalmi előítéleteket. A közösség tagjai panaszt is tettek az angol médiát ellenőrző Ofcomnál, de a testület még nem foglalt állást az ügyben. A botrányos sorozat addig is folytatódik, a Channel 4 angol kereskedelmi tévé nézettsége pedig nem volt ilyen magas a 2008-as Big Brother óta.