szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kirobbanóan sikeres a világ legrosszabb dalának minősített mű: több mint 37 millióan voltak rá kíváncsiak az interneten egyetlen hónap alatt.

A Friday (Péntek) című számot egy 13 éves lány, Rebecca Black énekli. A szerzeményért nem őt kell azonban szidni, hanem egy Los Angeles-i céget, amelyet a lány szülei béreltek fel, hogy szerezzen dalt Rebeccájuknak és biztosítsa a zenekari kíséretet. Megtették. Már a szöveg sem sikerült túl jóra: „Péntek van, péntek, pénteken bele kell lendülni, mindenki a hétvége elé tekint".

Ennyire rímel az eredeti szöveg is. Aztán jön a refrén, mely még inkább bonyolultságmentes: „Partizás, partizás, partizás! Igeeen! Buli, buli, buli, buli!" És a nagy fordulat a rímtelenség kedvéért: „A hétvége elé tekintünk."

Mármost eme dal nemigen keltett érdeklődést a YouTube videómegosztó portálon addig, míg egy népszerű amerikai humorista két hete fel nem hívta rá a figyelmet és hozzá nem kapcsolta blogjához megkérdezve, hogy „minden idők legrosszabb dala-e”.

Erre indult meg a sikerlavina. Először sikertelenséggel a szakmai bírálatot illetően. A sajtó is foglalkozni kezdett vele, méghozzá olyan rangos szereplője, mint a Time magazin. A Péntek megkapta a magáét, ám a heves bírálat csak olaj volt tűzre, és még több netezőt kezdett érdekelni a mű. Igaz, döntő többségük nem a tetszés jelére kattintott, hanem a nemtetszésére. Az arány nagyjából 8:1 a viszolygók javára. A Péntek ennek ellenére 45. lett az iTunes-listán, a 99 centért letölthető dalok mezőnyében.

hvg.hu Kult

Hét dolog, amit nem hagyhatsz ki a héten!

Szlovák-magyar barátságos koncert az állóhajón. Kritikai design a Műcsarnokban. Dependent Revue: zenefüggők a Trafóban. Kovács Kati és a Qualitons: a nagy comeback. Utolsó idők: díjnyertes magyar film a mozikban. Szerencsés Dániel - a forradalom ünnepén. Úszva a csatornán, Anglia felé: Welcome, francia film. Oidipusz gyermekei: új darab a Radnóti Színházban. Minden napra legalább egy tipp a hvg.hu-tól!

hvg.hu Kult

Műtéte után nem tud dobolni Phil Collins

Phil Collins, a brit Genesis együttes egykori énekese és dobosa operációja után nem tud ütőhangszereken játszani. Miután áprilisban megoperálták nyakcsigolyáját, elmondása szerint még mindig nem érez az ujjaival - olvasható a Hamburger Abendblatt hétfői számában.

hvg.hu Kult

A Kontroll Csoport New Yorkban játszik és emlékezik

Huszonhat év elteltével, három koncert erejéig újra teljes tagsággal lép fel a magyar underground legendás csapata, a Kontroll Csoport; az egykori vasfüggöny mögötti zenekar számára kései ajándék a november 7-iki New York-i koncert.

hvg.hu Kult

Megint megszállják a volt MTV székházat

Egy, a dj-kultúrából élő show-műsorral gúnyt űző sztár testvérpáros játszik Budapesten pénteken, a Magyar Televízió volt székházának 4-es stúdiójában. A zenei paletták sokaságán átívelő mintavételezésüknek köszönhetően korunk egyik legszórakoztatóbb előadásával kecsegtet a 2many dj’s.

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára