szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meghalt Laura Ziskin, Hollywood egyik vezető producere; a 61 éves korában elhunyt filmes neve a Pretty Woman - Micsoda nő, a Harcosok klubja, Az őrület határán, A bátrak igazsága című moziból és a Pókember-szériából is ismert.

Laura Ziskin
AP

Laura Ziskin nemcsak filmjeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy nőként vívott ki magának vezető helyet a férfiak uralta hollywoodi filmiparban. Halálát rákbetegség okozta, Santa Monica-i otthonában hunyt el vasárnap - tudta meg a Variety című filmes szaklap, amely arról is írt, hogy a producer hét éve mellrákkal küzdött. Betegsége ellenére az utolsó pillanatig dolgozott, nemrég fejezte be a Pókember című sikersorozat negyedik részének forgatását. 

Hollywood legbefolyásosabb női közé tartozott; nevéhez fűződik egyebek közt a Lesz ez még így se, a Majd megdöglik érte vagy a Kevin Costner főszereplésével készült Nincs kiút. Ő volt az első nő, aki az Oscar-díjátadó gála producere volt 2002-ben. 

1994-ben a 20th Twentieth Fox alá tartozó Fox 2000 Pictures stúdió elnöke lett, vezetése alatt készült Meg Ryan, Denzel Washington és Matt Damon főszereplésével A bátrak igazsága, a George Clooney és Michelle Pfeiffer nevével fémjelzett Szép kis nap, Brad Pitt és Edward Norton sikerfilmje, a Harcosok klubja, az Anna és a király Jodie Fosterrel, valamint Terrence Malick rendező II. világháborús filmje, Az őrület határán. 

2008-ban Stand Up To Cancer néven rákellenes szervezetet alapított, a Los Angeles Times című lap szerint azóta 200 millió dollárt gyűjtött össze rákkutatásra.  "Manapság a film a legbefolyásosabb médium a világon, óriási kulturális jelentőséggel bír. A tény, hogy nők is csinálnak filmeket, azt jelenti, az ő ötleteik, elgondolásaik és nézőpontjuk is bekerül a kultúrába. Korábban soha nem volt ilyen. Soha, soha, de soha" - mondta a Hollywood és a nők kapcsolatát vizsgáló Women Who Run The Show című 2002-es könyvben.

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Lezárták az Erzsébet híd egyik felét, kezdődik Hadházy újabb tüntetése

Lezárták az Erzsébet híd egyik felét, kezdődik Hadházy újabb tüntetése

Marabu Féknyúz: NER-kullancs kategória

Marabu Féknyúz: NER-kullancs kategória

Eltemették Wachsler Tamást

Eltemették Wachsler Tamást