Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Veszélyeztetett fajjá vált a sün Nagy-Britanniában, 15 éven belül akár teljesen eltűnhet a kertekből.
Egy pénteken megjelent tanulmány szerint a sün azon tíz faj között van Nagy-Britanniában, amelyek populációja a legnagyobb mértékben esett vissza az elmúlt száz évben. Becslések szerint jelenleg egymillió sün él az országban, ami 25 százalékos csökkenést jelent az egy évtizeddel korábbi helyzethez képest.
A vizsgálat szerint a sünök száma azért csökken ilyen drasztikusan, mert a növényvédőszerek elpusztítják a fő táplálékukat adó hernyókat és rovarokat. Az elmúlt években ráadásul egyre több sün költözött lakott helyek közelébe, ahol azonban például patkányméreg tizedeli az állományt. Vagy belegabalyodnak a kerítésekbe, ami súlyos sérüléseket okozhat.
"Régen akadálytalanul átjuthattak egyik kertből a másikba, hogy élelmet szerezzenek, de a kerítések miatt ez ma már nem olyan egyszerű számukra" - mondta a vizsgálat vezetője, Toni Bunnell zoológus.
Ráadásul évente körülbelül 50 ezer sünt ütnek el a járművek az utakon, és szintén sok fullad bele a kerti tavakba.
A veszélyeztetett fajok brit listáján a sün mellett szerepel még például a kakukk, a siketfajd, az európai vörös mókus vagy a nádi varangy.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.