Lassan már kocsmázásra sem futja a briteknek
Az anyagi gondok miatt a britek közül egyre kevesebben látogatják a pubokat, és akik még betérnek néha az ivókba, ők is mind kevesebbet hagynak a kasszában.
A Brit Sör- és Pubszövetség friss felmérésének eredményei szerint egy-egy brit felnőtt most havonta átlagosan 4,3 alkalommal látogatja meg kedvenc kocsmáját, tavaly még fejenként 5,3 volt ez a szám.
Még drámaibb a fogyasztás visszaesése: a pubok mellett még kitartók egy-egy látogatás alkalmával átlagosan 15,08 fontot (4500 forint) isznak el a tavalyi évre jellemző 17,88 fontos (5400 forint) fogyasztás helyett. Ez egy év alatt 16 százalékos visszaesés.
A szövetség szerint mindezért elsősorban a szeszek "mértéktelen" adóztatása a felelős. Nagy-Britanniában a sört és a bort nyolcszor magasabb adó terheli, mint például Franciaországban.
Ilyen körülmények közepette hetente átlagosan 26 pub húzza le végleg a redőnyt, igaz, a 2008-2009-es recesszió mélypontján hetente 53 ivó volt kénytelen bezárni.
Nagy-Britanniában most valamivel több mint 52 ezer pub működik.
A magas és egyre emelkedő adók ellen a brit pubok már évekkel ezelőtt fellázadtak: 2008-ban több száz kocsma egyszerűen kitiltotta a Munkáspárt vezette akkori kormány pénzügyminiszterét, Alistair Darlingot.
Darling a 2008-as pénzügyi év költségvetésében komoly mértékben megemelte a sör- és a borfélék, valamint a skót whisky jövedéki adóját. A pubok különösen ez utóbbit tartották megbocsáthatatlan bűnnek, tekintve, hogy Darling maga is skót, és köztudottan kedveli a whiskyt.