A 71 éves Al Pacino szerepet játszik saját rendezésében
Wilde Salome című filmjének főszereplője, Jessica Chastain miatt vágott bele a forgatásba Al Pacino, aki a 68. velencei filmfesztiválon vendégeskedik kollázsként jellemzett új munkájával, amelynek nemcsak rendezője, szereplője is.
"Azt hiszem, Jessica Chastain az oka, hogy elkészítettem ezt a filmet" – mondta Al Pacino a versenyen kívül szereplő Wilde Salome vasárnapi premierje előtt. Hozzátette: amikor meglátta a színésznőt, rögtön arra gondolt, ő az, aki eljátszhatja Salomét. "Még azelőtt kell lecsapnom rá, hogy a világ észreveszi őt, és sztárt csinál belőle".
A Wilde Salome rendkívül hosszú ideig készült, ez volt Jessica Chastain első filmszerepe. A fiatal filmcsillag azóta már ismerős lehet a közönségnek Terrence Malick rendező The Tree of Life (Életfa) című filmjéből vagy a The Debt és a The Help című alkotásokból.
Chastain életéből egy évet ölelt fel Salome szerepe, New Yorkban és Los Angelesben is feltűnt vele, végül a világhírű színész rendezésében egy sajátos alkotás, az Oscar Wilde író életét és darabját, a Salomét összemosó film lett belőle. Wilde 1891-ben írta a művet, amely Heródes királynak a felesége lánya iránti megszállottságáról szól.
Al Pacino az író életéről szóló dokumentumfilmszerű – Dublinban, Londonban, Párizsban és New Yorkban forgatott – részleteket mosott össze a darab Los Angeles-i felolvasásával, valamint a mű modernkori filmváltozatával. "Nem dokumentumfilm, nem is játékfilm. Egyfajta kollázst akartam csinálni" – mondta a színész-rendező, aki Heródesként jelenik meg a vásznon.