Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ötvenezer dollárért, vagyis körülbelül tízmillió forintért kínálják eladásra J. D. Salinger egymondatos, kézzel írott levelét egy árverési portálon a dokumentum tulajdonosai.
A Zabhegyező szerzője a levélben alkalmazottját arra intette: igyekezzen befejezni minden házimunkát, mielőtt elmegy szabadságra, mert nem akarja, hogy "jelentéktelen dolgok háborgassák".
A levelet egy nevadai központú cég tette fel kedden az eBay internetes aukciós honlapra. Az írás rendkívül ritka a maga nemében, mivel a tavaly, 91 esztendős korában elhunyt Salinger nagyon ügyelt a magánéletére.
Egyszer bírósághoz is fordult, hogy megakadályozza egy róla készült életrajz megjelenését, mert az részben magánlevelezésén alapult. Az írónak még telefonja sem volt, és rajongóit messze elkerülte.
Az 1989. március 12-én íródott levél teljes szövege a következő: "Kedves Mary! Kérem, győződjön meg róla, hogy minden megbízás készen van, mielőtt szabadságra megy, mivel nem akarom, hogy jelentéktelen dolgok háborgassanak. Köszönöm. J.D. Salinger".
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.