Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Öt euróért kétezret kapott egy vásárló Berlin egy hentesboltjában a kért felvágott és hús helyett.
A furcsa üzletet nem akció magyarázza, hanem az eladó tévedése: véletlenül a zacskóba csomagolt napi bevételt adta oda a 79 éves asszonynak a kért szalámi és borjúhús helyett. Az asszony csak otthon vette észre, hogy bő 600 ezer forintnyi eurót kapott 1500 forintnyiért, húsárut viszont nem. Azonnal telefonált a hentesboltba, ám az már zárva volt, erre felhívta a rendőrséget, amely azután visszaszolgáltatta a pénzt.
A hentes 100 euróval - 30 ezer forinttal - és egy kosárnyi kolbásszal köszönte meg az asszonynak becsületességét.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.