szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Járványszerűvé" vált az elmúlt hónapokban a fémtolvajlás Nagy-Britanniában, és a brit rendőrség szerint román szervezett bűncsoportok felelősek a súlyos károkat és gyakran életveszélyes helyzeteket okozó lopássorozatért - írta a The Sunday Times.

A vezető brit konzervatív vasárnapi lapnak a brit vasúthálózat fenntartásáért felelős cég (Network Rail) illetékesei elmondták, hogy csak április és október között több mint 1600 vasúti fémlopás történt, és emiatt csaknem kétezer vonatjáratot kellett törölni. A lopások összesen 167 napnak megfelelő időtartamú késéseket okoztak, a kiesett jövedelem pedig elérte a 8,5 millió fontot (3 milliárd forint).

A múlt hónapban például egyetlen, 140 font értékű vasúti kábelszakasz ellopása miatt 160 vonatot kellett leállítani Leeds körzetében. Ez az egy lopás csaknem háromezer perc összesített késést okozott, és a költségek meghaladták a 46 ezer fontot.

A tolvajok azonban nem csupán a vasutat károsítják. Nemrégiben kábellopás okozott fennakadást a Londont kiszolgáló egyik nagy nemzetközi repülőtér, a Stansted légi irányításában, a dél-angliai parti őrség távközlési rendszere 36 órára megbénult ugyancsak kábellopás miatt, de a tolvajok lopnak elektromos vezetékeket, sőt fémből öntött háborús emlékműveket is.

A bűnözők sokszor saját magukat is életveszélybe sodorják: egy kelet-európai férfit a minap válságos állapotban szállítottak kórházba, miután egy közép-angliai ipartelep transzformátorállomásából nagyfeszültség alatt álló rézvezetéket próbált kifűrészelni.

Chris Hearn felügyelő, a brit közlekedési rendőrség (BTP) fémlopások felderítésére szakosodott ügyosztályának vezetője a The Sunday Timesnak elmondta, hogy e bűncselekmények mögött romániai bűnöző csoportok állnak. Hearn szerint több száz bűnözőről van szó.

A The Sunday Times értesülése szerint hétfőn a brit parlamentben egy konzervatív képviselő önálló indítványt terjeszt be a fémhulladék-kereskedelem feltételeinek szigorítására. A javaslat értelmében a rendőrséget szélesebb jogkörökkel ruháznák fel az illegális fémkereskedési vállalkozások felszámolására, és előírnák a készpénzmentes fizetési módok alkalmazását, hogy a hatóságok fel tudják deríteni a kereskedők által megvásárolt fémhulladék forrását.

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma