szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lepecsételt csomagban heroint találtak egy nyolcvanéves külügyi aktában, amely a brit Nemzeti Archívumban hevert.

A Brit Konzulátus egy 1928-as kairói bírósági ügy dokumentumaihoz csatolva küldte a kábítószert Londonba. Az aktát egy látogató kérte ki, majd a felfedezés után a fehér port megvizsgáltatták. Miután kiderült, hogy heroinról van szó, átadták a londoni rendőrségnek.

A csomagot, amely 19 tasakocskában kevesebb mint egy gramm heroint tartalmazott, egy fotóval helyettesítették a dokumentumban, amely már ismét kikérhető az archívumból.

Jeff James, az archívum üzemeltetési igazgatója kedden elmondta, hogy időről időre szokatlan és alkalmanként értékes tárgyakra bukkantak a 11 millió dokumentumot tároló gyűjteményben. "Az ilyen természetű felfedezés azonban rendkívül ritka" - tette hozzá.

A brit Nemzeti Archívum az elmúlt több mint ezer évből tárol feljegyzéseket, többek között a brit titkosszolgálat, az MI5 aktáit vagy a Hódító Vilmos korából származó vagyoni összeírást, a Doomasday Bookot. De az intézményben kutatók találtak már egyebek mellett mumifikálódott patkányt és egy piros pizsamát is - emlékeztetett a BBC online hírszolgáltató.

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára