szerző:
MTI

Másik fegyházba szállították át John Lennon gyilkosát New York államban. A Buffalo News című lap értesülései szerint az 57 éves Mark David Chapmant kedden vitték át az atticai szigorított felügyeletű fegyházból egy szomszédos büntetőintézetbe - azt nem tudni, miért. Az állami börtönrendszer szóvivője közölte, hogy nem szokták nyilvánosságra hozni az egyes rabok átköltöztetésének okát.

Chapmant 1981-ben húsz évtől élethosszig terjedő szabadságvesztésre ítélték, miután 1980. december 8-án lelőtte John Lennont, az egykori Beatles együttes tagját manhattani lakása előtt. A férfi 2000 óta kétévente nyújthat be kérvényt a próbaidőre bocsátásáért, eddig azonban mind a hatszor - legutóbb 2010 szeptemberében - elutasították a kérelmét.

Legközelebb idén augusztusban fogja meghallgatni New York állam illetékes kegyelmi bizottsága. Lennon özvegye, Yoko Ono eddig minden alkalommal levélben kérte, hogy tagadják meg a szabadlábra helyezést férje gyilkosától.

Késhegyig menő harc a marihuána 150 milliárd dolláros világpiacán

Késhegyig menő harc a marihuána 150 milliárd dolláros világpiacán

Évek óta húzódik Józsefváros káptalanfüredi gyerektáborának felújítása

Évek óta húzódik Józsefváros káptalanfüredi gyerektáborának felújítása

3 milliárd forinttal támogatja a kormány egy osztrák autóipari cég beruházását

3 milliárd forinttal támogatja a kormány egy osztrák autóipari cég beruházását

Leeresztették a szolnoki strand nagymedencéjének vizét egy fürdőző miatt

Leeresztették a szolnoki strand nagymedencéjének vizét egy fürdőző miatt

Az 1989 óta legnagyobb tüntetésen követelték Babis lemondását Prágában

Az 1989 óta legnagyobb tüntetésen követelték Babis lemondását Prágában

Elutasítják a palesztinok a közel-keleti béketerv gazdasági részét

Elutasítják a palesztinok a közel-keleti béketerv gazdasági részét