szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szervezők szerint csaknem húszezer négylábút neveztek a pénteken kezdődött salzburgi kutya-világkiállításra.

A háromnapos rendezvényen 350 kutyafajta egyedei versenyeznek szépség és ügyesség terén. Összesen 18 ezer 600 kutyát neveztek be tulajdonosaik a világ 55 országából. A pontozásban 139 zsűritag vesz részt.

A zsűrizésnél az állatok küllemét, egészségét, és azt vizsgálják, hogy mennyire felelnek meg az előírt fajtajegyeknek. Michael Kreiner, az Osztrák Kinológiai Szövetség elnöke hangsúlyozta: az úgynevezett túltenyésztést, vagyis a rendellenességeket és az állatoknak sokszor egészségi problémákat okozó tenyésztést nem engedélyezi a versenyszabályzat.

A háromnapos programból nem maradhatnak el az ügyességi versenyek sem. Szánhúzó, rendőr- és mentőkutyák bemutatóit is láthatják az érdeklődők.

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség és az osztrák tagszervezet rendezvényére több tízezer érdeklődőt várnak. A salzburgi és a környékbeli szállodák szinte minden szobája már hetekkel előre elkelt.

Bochkor Gábor elítéli az erőszakot, de emberileg megérti Curtis pofozkodását

Bochkor Gábor elítéli az erőszakot, de emberileg megérti Curtis pofozkodását

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott