szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy évvel ezelőtt találta meg egy svéd mélytengeri búvárcsapat azt a titokzatos tárgyat, amelyrl azóta is csak az általuk készített szonárfelvétel áll rendelkezésre. A NASA szakértője szerint a rejtély megoldása ezúttal is az, hogy a hír hozója hazudik.

 2011 június 19-én hozta nyilvánosságra az Ocean X nevű kutatócsoport, hogy egy azonosítatlan, űrhajóra emlékeztető tárgyat találtak a Balti-tenger fenekén. Az objektum 18 méter átmérőjű, mellette csúszásnyomokra utaló sávok láthatók körülbelül háromszáz méter hosszan. Maga a tárgy leginkább a Csillagok háborújából ismert Ezeréves Sólyomra hasonlít.

CNN

A kutatóbúvárok szonárfelvételt készítettek a felfedezésükről. Az egy évvel korábbi fotón túl azonban semmilyen új tényt nem tártak fel az "ufóról", ami azért is gyanús, mert állítólag nincs túl mélyen. Az Ocean X vezetője, Peter Lindberg most azzal állt elő, hogy a további vizsgálatokat maga az űrhajó akadályozta meg, mivel a közelében minden elektronikus készülék leáll.

A csapat most azt tervezi, hogy egy kis tengeralattjárót építenek, amellyel a vastag pénztárcájú turistáknak is megmutathatnák a különös tárgyat.

A NASA szakértője szerint azonban nem érdemes erre túl sokat költeni, mivel a felfedezés valószínűleg csak egy újabb átverés. Jonathon Hillt a LiveScience portál kérdezte meg az ügyről. Hill tagja annak a tudóscsoportnak, akik az amerikai űrkutatási hivatal Marsról készített felvételeit elemzik. A tudós - más geológusokkal együtt - úgy véli, a szonárkép egy bazaltpárnát ábrázol, ami nem gyakori képződmény ugyan, de nagyon is földi eredetű.

- Ha valaki szenzációs állításokat tesz, mindig érdemes megfontolni, vajon fűződik-e ehhez valamilyen érdeke - mondta Hill. - Lindberg úr márpedig erősen érdekelt abban, hogy az objektumot ufónak higgyék, hiszen már építi is a turista-tengeralattjárót. A vizsgálat folytatásához pedig nem kell semmilyen elektronika, csak egy kalapács, hiszen a tárgy egy darabjából egy szakember azonnal megmondaná, hogy bazalt-e. Erre az esetben azonban Lindbergnek nincsen üzleti terve - tette hozzá a NASA kutatója.

hvg.hu Shake

Videó: átverés a perui ufókoponya?

Feltehetően átverés az a hír, amely szerint Peruban egy földönkívüli koponyáját, illetve csontvázát találták meg - írja a Cleveland Leader című lap. Az aránylag kis csontváz érdekessége, hogy a koponya majdnem akkora, mint a törzs - emiatt terjedt el az a híresztelés, hogy a lelet egy földönkívülitől származhat.

hvg.hu Shake

Nem adja a Bundestag a német ufóaktákat

Igazat adott a berlini bíróság annak a német polgárnak, aki a szövetségi parlament Tudományos Szolgálatának ufójelentésébe akart betekinteni. A Bundestag először megtagadta a dokumentum kiadását, majd a bírósági döntés után a legfelsőbb bírósághoz fellebbezett.

Rogán: Nem kell félni az újfajta online ügyintézéstől, az adatok már most is megvannak az államnál

Rogán: Nem kell félni az újfajta online ügyintézéstől, az adatok már most is megvannak az államnál

Zelenszkijnek az amerikaiak, a németek és a magyarok miatt nincsenek illúziói  

Zelenszkijnek az amerikaiak, a németek és a magyarok miatt nincsenek illúziói  

Visszakerültek a netre a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adatai, egymillió dollártól lehet licitálni rájuk

Visszakerültek a netre a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adatai, egymillió dollártól lehet licitálni rájuk

Az év végi adómentes csodafegyver, amiről tudni érdemes

Az év végi adómentes csodafegyver, amiről tudni érdemes