szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közeledik célállomásához a NASA új marsjárója, a Curiosity, amely a tervek szerint 567 millió kilométeres útja végén augusztus 6-án, közép-európai idő szerint 7 óra 31 perckor landol a Marson.

A Curiosity (Kíváncsiság), hivatalos nevén Mars Science Laboratory (Marsi Tudományos Laboratórium) tavaly november 26-án startolt. A 2,5 milliárd dolláros összköltségű program egy marsi éven, csaknem két földi éven át tart. A marsjáró fedélzetén tíz műszer működik majd, fő feladata az lesz, hogy kiderítse, létezhettek-e valamikor a vörös bolygón olyan feltételek, amelyek lehetővé tették a mikrobiális életformák kifejlődését. Ugyancsak vizsgálja majd a Mars légkörét és geológiáját.

A rádióizotópos termoelektromos generátorral működő marsjáró leszállóhelyét a bolygó egyik legmélyebb pontján választották ki. A Mars egyenlítője környékén lévő, 155 kilométer átmérőjű Gale-kráterben landol, ahol a vizes eredetet feltételező agyagásványok és szulfátok fordulnak elő. A Kíváncsiság, egy 20 kilométerszer 7 kilométeres területen ér "földet", a kráter közepén magasodó, öt kilométer magas, rétegzett szerkezetű hegy környékén. A tudósok szerint a kráter valaha tófenék lehetett, és ha elméletük helytálló, a medret üledék töltötte ki, amelynek java része az idők folyamán eltűnt, csupán a  központi hegy maradt belőle.

A marsjáró utazása utolsó szakaszához közeledvén vasárnap hat másodpercre beindította kormányzó segédrakétáit, amelyek segítségével parányit módosította pályáját. "Valószínűleg ez volt az utolsó pályakorrekció" - hangsúlyozta közleményben Tomas Martin-Mur, a NASA bolygókutató részlegének fő navigátora.

NASA

A tervek szerint a Curiosity augusztus 6-án, közép-európai idő szerint 7 óra 24 perckor éri el a Mars légkörét, hét perccel később mind a hat kerekével a Mars száraz, poros felszínére ereszkedik. A leszállás azonban az egytonnás jármű esetében sokkal bonyolultabb feladat, mint a korábbi marsjáróknál volt. A Kíváncsiság számára ezért a NASA mérnökei egy bonyolult rendszert fejlesztettek ki: a marsjárót a hőpajzsos fékezés után egy 16 méter átmérőjű szuperszonikus ejtőernyő szállítja a landolásra kijelölt hely közelébe, ezt követően fékezőrakétákkal ellátott platform, az égi daru ereszti le a talajra. A marsjáró a művelet alatt 6,4 méteres kábeleken lóg, amelyek kioldódnak, amint a Curiosity a felszínre ér. Ezután a platform távolabbra elrepül, és becsapódik a talajba.

A NASA szakemberei múlt héten sikeresen korrigálták a vörös bolygó körül keringő amerikai Mars Odyssey űrszonda pályáját, ennek köszönhetően a földi irányítók csaknem valós időben értesülnek arról, hogy sikeres volt-e a leszállás. A két bolygó közötti távolságot a látható fény sebességével terjedő rádióhullámok 13,8 perc alatt teszik meg.

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők