szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Coca-Cola fogyasztásának és az általa szimbolizált kapitalizmus végnapjaira készülnek Bolíviában a maja naptár utolsó dátuma, vagyis 2012. december 21-e közeledtével - írta csütörtökön az El País című spanyol napilap.

2012. december 21-én a dél-amerikai országban a kapitalizmus végét és az "élet kultúrájának" kezdetét ünneplik majd - magyarázta a minap David Choquehuanca bolíviai külügyminiszter, aki az aymarai világnézetre épülő ideológia élharcosa. Az aymara bennszülött népcsoport szemléletének középpontjában a Pacha Mama, azaz a Földanya áll.

A bolíviai külügyi tárca vezetőjének közlése szerint a "korszakváltás" alkalmából a Titicaca-tó partján rendeznek majd ünnepséget.

"2012. december 21. az egoizmus, a megosztottság megszűnését, egyúttal a Coca-Cola végét és a Mocochinche (egy barackos üdítőital) kezdetét jelenti" - mutatott rá a dátum globális jelentőségére a külügyminiszter. Hozzátette: ekkor a bolygók 26 ezer év után először fognak egy vonalban felsorakozni.

Choquehuanca szerint a maja kalendárium lezárulásával a sötétség, a "Macha" korszaka is véget ér, és következik a "Pacha", a szeretet és a kommunitarizmus (az egyén és a közösség közötti kapcsolat fontosságát hangsúlyozó ideológia) időszaka.

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Kiderült, mekkora pusztítást okozhat Trump a NASA-nál

Kiderült, mekkora pusztítást okozhat Trump a NASA-nál

Kocsis Máté elkezdte listázni az újságírókat: „Ideje, hogy megismerjék egyre többen a nevüket, arcukat, életüket”

Kocsis Máté elkezdte listázni az újságírókat: „Ideje, hogy megismerjék egyre többen a nevüket, arcukat, életüket”