A védett afrikai helyeken élő csimpánzok az utóbbi időben emberi baktériumok gyógyszereknek ellenálló törzseivel fertőződtek meg - közölték amerikai kutatók. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a megfertőzött csimpánzok más majmoknak is átadhatják a veszélyes kórokozót, ha visszaengedik őket a vadonba, illetve a kórokozó még veszélyesebb formában ugorhat vissza az emberre.
A Staphylococcus aureus baktériumot a tesztelt állatok több mint felénél, 36 csimpánzban találták meg egy-egy zambiai és ugandai védett területen. Az amerikai Emory Egyetem közleménye szerint az esetek egy része multidrogrezisztensnek bizonyult, vagyis a kórokozó többféle antibiotikummal szemben is ellenálló volt (MRSA baktérium).
Mint Thomas Gillespie, a tanulmány egyik szerzője elmondta, meglepetésként érte őket az állatokból kimutatott rezisztens törzsek elterjedtsége. Az MRSA-fertőzés embernél fájdalmas bőrtüneteket okoz, de átterjedhet más testrészekre is, ahol életveszélyes állapotot, szepszist idézhet elő. A kutatók szerint az Egyesült Államokban évente mintegy 18 ezer ember hal meg MRSA-fertőzés következtében.
Arra egyelőre nincsenek adataik a szakembereknek, hogy a kórokozó miként terjedne a vadon élő csimpánzok között, de úgy vélik, hogy az állatok szabadon engedése előtt figyelembe kellene venni ennek kockázatát is. "A csimpánz egyfajta inkubátorként szolgálhat, ahol a kórokozó adaptálódik és továbbfejlődik, és talán visszaugrik az emberre virulensebb formában" - idézte Gillespie figyelmeztetését az egyetem közleményéből a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
Halálos emberi kór fenyegeti a csimpánzokat
Többféle antibiotikumnak ellenálló súlyos fertőzést okozó baktériumokat találtak csimpánzokban.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.