szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elárverezik George Harrison egykori fekete bőrdzsekijét, amelyet a legendás brit zenész a The Beatles zenekar korai éveiben viselt a színpadon.

A Bonhams aukciósház szerint a ruhadarab nagyjából 90-120 ezer font (32,4-43,2 millió forint) közötti áron fog gazdát cserélni a szórakoztatóipari relikviákat felvonultató december 12-ei londoni árverésen. 

A kabátot a legendás brit zenekar 1960-as évekbeli hamburgi koncertjén, valamint a liverpooli Cavern Club-beli fellépésén viselte Harrison, mielőtt a bandatagok felöltötték volna jellegzetes egyenöltönyüket. 

Az árverési tételek között szerepel egy narancssárga ing is, amelyet a New York-i Madison Square Gardenben tartott, Koncert Bangladesért elnevezésű 1971-es jótékonysági rendezvényen viselt Harrison. Az érdeklődők licitálhatnak egy pár bőrcsizmára is, amelyet az 1960-as évek közepén viselt a gitáros.

 

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

16 kínai robot járt egyszerre néptáncot, a látvány lenyűgöző – videó

16 kínai robot járt egyszerre néptáncot, a látvány lenyűgöző – videó

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban