szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nevük ellenére a vámpír tintahalak (Vampyroteuthis infernalis) korántsem az óceán mélyének vérszopó élősködői: egy új kutatás szerint ezek a titokzatos élőlények a tengerfenék szorgalmas szemételtakarítói.

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban közölt eredmények szerint az állat hosszú, vékony tapogatóival gyűjti be a vízben úszó állati szövettörmelékeket, amelyeket aztán nyálkával összeragaszt, majd bekebelez. "Ez az első tanulmány a fejlábúak (Cephalopoda) osztályának egy olyan tagjáról, amely nem vadászik élő zsákmányra" - húzta alá a vizsgálatban részt vevő Henk-Jan Hoving, az észak-kaliforniai Monterey-öböl Akvárium Kutatóintézetének a munkatársa.

A nagyjából 30 centiméter hosszú vámpír tintahalak nagyon elterjedtek, ám mégis rendkívül titokzatos állatok: még az élettartamukat is homály fedi. Nevüket sötét színükről, vörös szemükről és a karjaik között feszülő, köpönyegszerű hártyájukról kapták. A tenger rejtélyes takarítóbrigádjának tagjai alig lélegeznek, remekül boldogulnak az óceán oxigénben legszegényebb övezeteiben. 

A vámpír tintahalak biolumineszcens élőlények, vagyis képesek fény kibocsátásra. Nyolc karjukon kívül két hosszú - a testméretük akár nyolcszorosát is elérő - ostorszerű tapogatójuk van, amelyekről a kutatók már régóta sejtették, hogy szerepet játszanak az állat táplálkozásában. A mostani tanulmány azonban az első, amely feltárja a csápok pontos működését - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

Hoving és kollégái laboratóriumi körülmények között figyeltek meg fogságban lévő példányokat, továbbá 24 órányi videoanyagot elemeztek az állatokról. A felvételek 1992 és 2012 között készültek a vámpír tintahalak természetes élőhelyének számító Monterey-öböl tengeralatti kanyonjában. A kutatók emellett néhány múzeumba kerülő példány emésztőszerveit is megvizsgálták. A fejlábúakra jellemző hal- és rákmaradványokkal ellentétben a vámpír tintahalak gyomrában nyállal összeragasztott halpetékre, rákcsápokra, szemekre, lábakra, lárvákra és azok ürülékére bukkantak. 

A tintahal anatómiai vizsgálatából kiderült, hogy szívókorongjai nem szívnak, hanem nyálat termelnek. A kutatók eredményei és a videofelvételek tanúsága szerint az állat úgy táplálékozik, hogy először kinyújtja tapogatóját, amelynek ragadós szőrzettel borított végén megtapadnak a törmelékek. Ezután közel húzza magához a táplálékot, "rákeni" a szívókákkal borított karjára, amely beburkolja azt nyállal. Ujjszerű nyúlványaival pedig a szájához görgeti a falatot. 

Ez a passzív táplálkozási mód lehetővé teszi a számára, hogy alacsony-oxigénszintű övezetekben éljen. Hoving szerint az állatnak emellett rendkívül lassú az anyagcseréje, és légző rendszerében olyan fehérje található, amely erősen megtapad az oxigénmolekulákon.

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében