szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elveri a port Elton Johnon szerkesztőségi cikkében a Global Times című, angol nyelvű kínai napilap kritikus hangú kommentárjában, mert a brit sztár hétvégi pekingi koncertjét Aj Vej-vejnek, a szilenciumra ítélt rendszerbírálónak ajánlotta.

A lap szerdai számában foglalkozik a vasárnapi esettel, miután a nyugati média felkapta: John koncertje közben Ajnak ajánlotta fellépését, amely előtt alig tíz percre személyesen is találkoztak. A nem ritkán nacionalista hangvételű publicisztikákat közlő Global Times idézi a The Guardian című brit lapot, amely szerint a bejelentést némán fogadta a közönség. A kínai cikkíró szerint könnyen lehet, hogy sokan nem is értették, miről van szó.

"John váratlan közlése a közönséggel szembeni tiszteletlenségről árulkodik, és ellentétes a szerződéssel, amelyet a kínai szervezőkkel kötött, mert politikai töltetet adott a koncertnek" - jegyzi meg a szerző, és úgy véli, ha az emberek tudták volna, hogy a koncertet kinek ajánlja, sokan talán el sem mentek volna.

A Global Times szerint a történtek el fogják bizonytalanítani az illetékeseket, amikor a jövőben külföldi művészeket hívnak, vagyis a brit énekes problémássá tette a jövőbeni koncertszervezéseket. Ennek ellenére a lap azon az állásponton van, hogy Kínának nem kell túlságosan óvatosnak lennie akkor, amikor külföldi előadókat hív meg, de a közönségnek sem kell visszatartania magát attól, hogy hangot adjon nem tetszésének, és adott esetben "lepfujolja a színpadról a provokátort".

A pekingi MasterCard Központban adott kétórás koncertről szóló korábbi beszámolóiban a kínai média nem említette az "incidenst", csupán a brit sztár sikeres szereplését részletezte.

Elton John Kínában.
AQFP / China Out

Aj Vej-vej maga nem kifogásolta a Global Times cikkét, mondván, a neve amúgy is ritkán szerepel a hivatalos kínai médiában. A szókimondásáról ismert 55 éves művész szerint a lap természetes módon véleményt nyilvánít egy olyan kérdésben, amely foglalkoztatja az embereket.

John 1984-ben járt először Kínában, és bár azóta többször is megfordult a kelet-ázsiai országban, legutóbb 2004-ben lépett fel. Mostani kínai turnéját Sanghajban kezdte, és az eredeti tervek szerint - Dél-Korea, Malajzia és Hongkong után - Kantonban fejezi majd be december hatodikán. Sajtójelentések szerint a kantoni koncertre szerdán még lehetett jegyet vásárolni.

Aj Vej-vej ügye tavaly áprilisban került a figyelem középpontjába, amikor a pekingi repülőtéren őrizetbe vették, majd három hónapig ismeretlen helyen tartották. A hatóságok gyanúja és később a bíróság megállapítása szerint a művészhez kötődő pekingi cég jelentős adótartozást halmozott fel. A vizsgálat lezárultával Aj cégét 15 millió jüan adó utólagos megfizetésére kötelezték. Az adóhátralékból 8,45 millió jüant 2011 novemberében egy állami bankszámlára biztosítékként befizetett a művész, mert állítása szerint anélkül letartóztathatták volna a feleségét. Idén ősszel végül is bezáratták a cégét.

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben