Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába az 5,8 milliárd forint támogatás, 760 millió forint veszteséget hozott össze a Megafon. A személyi kiadások nagyot ugrottak, 877 millió forintról 1,3 milliárdra.
760 millió forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a fideszes „infuenszereket” tömörítő és finanszírozó Megafon – derül ki a Megafon Kft. beszámolójából.
A kiadások jelentősen nőttek 2023-hoz képest, anyagjellegű ráfordításokra (ide tartozhatnak a hirdetésekre kifizetett pénzek) 5,1 milliárd ment el az előző évi 2,8 milliárd forint után.
Személyi ráfordításokra 1,3 milliárd forintot költöttek az előző évi 877 millió után.
A beszámoló melléklete szerint 2024-ben a foglalkoztatottak statisztikai létszáma 44,5 fő volt, de persze a cég egyéb formában is teljesíthetett kifizetéseket külsősök felé.
A Megafon árbevétele – ahogy a megelőző évben – nulla azaz 0 forint volt. A bevétel szinte teljes egészében „egyéb” bevételként folyt be, 2024-ben az összeg 5,8 milliárd forint volt, a 2023-as 4,6 milliárd után. A beszámolóban nem részletezik, miféle „egyéb” bevételekről van szó, de alighanem támogatásokról.
Nem tudni, hogy a pártközpontban mennyire elégedettek a megafonos „influenszerek” működésével. Mindenesetre személyesen Orbán Viktor indította útjára a Harcosok Klubja nevű kezdeményezést, amelynek keretében – ha jól értjük – a párt mezei szimpatizánsai terjesztik az üzeneteket az online fórumokon, elsősorban a Facebookon. A Megafonnal ellentétben ingyen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.