szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Önéletrajzi könyvében az Újpest csatára, Kabát Péter elmeséli, hogy ajánlotta fel az egyik Honvéd-játékos a barátnőjét a csapattársainak, akik egymás után ki is használták a lehetőséget.

"Egy szórakozóhelyen voltunk, a buli a tetőfokára hágott, amikor a csapattársam egy hirtelen jött gondolattól vezérelve megkérdezte barátnőjétől, volna-e kedve hancúrozni a többi honvédos fiúval is" - idézi az Origo Kabátot, aki még nem volt húszéves a kaland idején.

"Fene tudja, miért, de a lány nem ellenkezett, így a honvédos társam víkendházában kötöttünk ki. Kezdetben a konyhában iszogattunk, kártyázgattunk, ám az egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy egyre több srác tűnik el az egyik szobában. Kíváncsiságból én is bementem, akkorra már vagy hatan, heten ott voltak a lánynál. Amikor végre helyzetbe kerültem, a nő rám nézett és azt mondta: tudod, én nem vagyok olyan lány, még sosem csináltam ilyet, most is csak a barátom kedvéért. Elég nevetséges volt, azon az éjszakán közel tizenöten kerültünk vele átmenetileg ilyen vagy olyan módon szorosabb kapcsolatba.

Ez a csapategység a pályán is megmutatkozott, hiszen hihetetlenül tudtunk küzdeni egymásért" - vonja le a tanulságot a most 35 éves, tizenhatszoros válogatott futballista.

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat