Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A várakozásokat lényegesen meghaladó összegért, 18 306 dollárért, vagyis átszámítva több mint négymillió forintért kelt el Lady Diana egy közelmúltig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképe egy amerikai internetes árverésen.
A későbbi brit hercegnőt ábrázoló fénykép az 1980-as évek elején készült, valószínűleg egy síházban. A fotón Diana egy nagyjából vele egykorú, ismeretlen fiatalember ölében ülve mosolyog a kamerába. A felvétel két nappal azután készült, hogy a Buckingham palota hivatalosan bejelentette Károly herceg és Diana esküvőjét. Egy kézzel írt megjegyzés a fotón arra figyelmeztet, hogy a kép "nem publikálható".
Az amhersti (New Hampshire állam) RR Auctions aukciósház csütörtöki bejelentése szerint az egykori tabunak nyilvánított fotó egy San Diegó-i ingatlanfejlesztő tulajdonába került.
A felvétel a Daily Mirror című brit bulvárlap archívumából származik. Az újság annak idején túlságosan kockázatosnak vélte a fotó leközlését. Az esküvő hírére a lap illetékesei akkor úgy döntöttek, hogy nem publikálnak olyan képet, amelyen Diana egy másik férfi társaságában látható. Az újság fotógyűjteménye hét éve azonban magánkézbe került – közölték az aukciósháztól.
A fotót ide kattintva nézhetik meg.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.