szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Új bagolyfajt fedeztek fel amerikai és svéd tudósok Lombok indonéz szigeten: a madár sehol máshol nem honos, csak ott.

A PloS ONE online folyóiratban közölt leírás szerint a kutatók valójában nem is az új fajt keresték, hanem véletlenül azonosították, miközben egy másik éjjeli madarat tanulmányoztak. Meglepett, hogy ilyen sokáig rejtve maradt ez a madár a tudományos világ elől,  pedig megszokott látvány a szigeten, szinte minden részén megfigyelhető. A hangját is könnyű felismerni - közölte George Sangster, a Svéd Természettörténeti Múzeum munkatársa.

AFP / Philippe Verbelen

A helyiek valóban már legalább száz éve tudnak a bagoly létezéséről, de mindeddig úgy vélték, hogy valamelyik ismert és elterjedt fajhoz tartozik. Az amerikai és svéd kutatók 1896-ig visszamenően átnézték a múzeumi mintákat és tudományos leírásokat, és azok alapján jöttek rá, hogy új fajról van szó.

A kis bagoly testét barna és fehér tollazat borítja, nagy szemei arany színűek. Éneke teljesen egyedülálló, a tudósok szerint egyetlen más társával nem keverhető össze. A nemzetközi csapat meggyőződése, hogy az új faj csak Lombokon él. A tudósok a Rinjani scops elnevezést javasolják jelölésére a szigeten magasodó Rinjani vulkán után.

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról