szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az FBI 1988 és 1999 között vezetett dossziét Houstonról, amikor az énekesnő sikerei csúcspontján volt. A tavaly elhunyt énekesnőt többen is zaklatták, köztük egy olyan férfi, aki magát "Európa elnökének" tartotta, és azzal dicsekedett, hogy 66 milliárd dollárért megvásárolta Brazíliát.

Rajongói levelek és egy zsarolási kísérlet is napfényre került Whitney Houston FBI-dossziéjából, amelyet most tett közzé a Szövetségi Nyomozóiroda.

A néhai sztárral kapcsolatos 128 oldalnyi iratanyagot hétfőn tette hozzáférhetővé az FBI saját honlapján az adatközlési törvény előírásainak megfelelően. A dokumentumokban lényeges új információ nem lelhető fel a zaklatott magánéletű Houstonról. 

A 48 esztendős soulkirálynő, akiről köztudomású volt, hogy kábítószerezik, tavaly januárban fulladt bele Beverly Hills-i lakosztálya fürdőkádjába. A halottkém jelentése szerint kokaint fogyasztott, és szívproblémák is közrejátszottak a halálában.

Az FBI 1988 és 1999 között vezetett dossziét Houstonról, amikor az énekesnő sikerei csúcspontján volt. A nyilvánosságra hozott iratokban - számos egyéb adattal együtt - kitakarták a neveket.

Az iroda honlapján egyebek között egy vermonti rajongó szerelmes levelei is olvashatók. A férfit, aki egy ízben megemlítette, hogy "őrült elképzeléseivel akár ártani is tudna valakinek", az FBI is kifaggatta, nem jelent-e fenyegetést az énekesnőre nézve, de erre utaló bizonyítékot végül nem talált. A férfi azt állította, hogy legfeljebb Houston hírnevét sértheti meg azzal, hogy világgá kiáltja iránta érzett szerelmét.

Röviddel Houston és Bobby Brown házasságkötése után, 1992-ben a nyomozóiroda egy 250 ezer dolláros zsarolási ügynek járt utána: az énekesnőt azzal fenyegette meg valaki, hogy ha nem fizet, információkat tereget ki magánéletéről. Houston az FBI kérdésére annak idején elmondta, hogy szerinte egy barátja állhat a zsarolási kísérlet mögött. 

Az énekesnő 1999-ben Hollandiából is kapott fenyegető leveleket és magnókazettás felvételeket. Az FBI által kihallgatott férfiról kiderült, hogy magát "Európa elnökének" tartja; azzal dicsekedett, hogy 66 milliárd dollárért megvásárolta Brazíliát, és ő segített Nelson Mandelának megnyerni a dél-afrikai választásokat

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

Tesla és Suzuki is szerepel itthon a legnépszerűbb összkerékhajtású autók között

Tesla és Suzuki is szerepel itthon a legnépszerűbb összkerékhajtású autók között

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk