És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Semmi sem tűnt el a divattervező lakásából, és minden jel arra utal, hogy szexpartnere ölhette meg Király Tamást, akinek a holttestét vasárnapra virradóra találták meg – értesült a Blikk.
A lakásban talált nyomok alapján úgy tűnik, hogy bejáratos volt Király Tamáshoz az a személy, aki a halálát okozta – adta hírül a Blikk. A lap úgy tudja, egy szexjáték okozta a 60 éves divattervező halálát – bár a szakértői vizsgálatok még nem zárultak le. A holttest helyzete is arra utalt, hogy Király Tamás halála előtt szexuális kapcsolatot létesített valakivel.
Király Tamás nyakában selyemsállal találták meg, amely fulladását okozta.
Az ügyben már több tucat tanút kihallgatott a rendőrség, köztük modelleket és olyanokat, akik szoros kapcsolatban voltak Király Tamással. Megkeresték az elhunyt fiát is, aki egy éve költözött apjához, de viszonyuk meglehetősen feszült volt, így az apa hamarosan kitette a lakásból – legalábbis ezt mondta a Blikknek az egyik szomszéd.
Utolsó óráit Király Tamás egy galériában töltötte, ahol egy vacsorán vett részt. Utoljára egy Vince nevű modellje látta élve, ő kísérte ki a galéria elé. A divattervező lakása alig egy kilométerre van a galériától.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.