szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gall temetőt tártak fel a Párizstól keletre fekvő Troyes közelében: a sírokban több mint 2200 éve nyugszanak férfiak vaskarddal, és nők bronz fibulákkal, nyakékekkel. Az INRAP nevű francia állami régészeti szervezet kutatói néhány hete bukkantak a sírokra egy építkezésen végzett megelőző régészeti ásatáson.

A helyszínen azonosított körülbelül harminc sír felét már feltárták: öt felfegyverzett harcost, valamint a kelta vándorlások jellemezte ősi La Tene kultúrára (i.e. 4. és 3. század) jellemző ékszereket viselő nőket találtak.

Meglepő egy gall temető felbukkanása ezen a vidéken, miután korábban semmilyen nyomára nem bukkantak a térségben galloknak.

A régészek szerint a helyszínre azért eshetett a választás, mert számos bronzkori temetkezési hely volt itt, a sírhalmok legalább két kilométer hosszan húzódtak.

Csütörtökön újságíróknak is bemutatták a leletet: az egyik sírban nagytermetű harcos, mellette vaskardja, koponyája mellett lándzsájának vasa. Mellette egy fiatal nő nyugszik, akit később temettek ide.

A férfin mindössze egy karkötő van, a gall nőn viszont gömbökben végződő nyakék és kígyó formájú karkötő látható, mindkettő bronzból, valamint tipikus ékszerek, fibulák (ruhakapcsok), amelyek segítségével az időszámítás előtti 325 és 260 közötti időszakra datálható a sírok keletkezése.

Megdőlt az országos hidegrekord, -4,4 fok volt Nyírtasson

Megdőlt az országos hidegrekord, -4,4 fok volt Nyírtasson

Az amerikai autóipar szereplői kiakadtak a britekkel kötött vámmegállapodáson

Az amerikai autóipar szereplői kiakadtak a britekkel kötött vámmegállapodáson

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko