szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Százhárom tonnás küldeménnyel a rakodóterében szállt fel csütörtökön a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egy Antonov An-124-es óriásgép. Ez eddig a legnagyobb súlyú teheráru, amelyet a ferihegyi repülőtéren rakodtak – közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Hardy Mihály tájékoztatása szerint az Antonov An-124-es Ruszlan egy a General Electric magyarországi gyárában összeszerelt turbina alkatrészt vitt a Szaharában fekvő Ghardaia-Noumerate repülőterére. A megrendelő Algériába, egy épülő hatalmas erőműhöz kérte a szállítmányt. Az elmúlt hónapokban többször is megfordultak a Ruszlanok Budapest és Ghardaia között, ekkor is erőművi berendezéseket szállítottak.

Az An-124-eseket eredetileg katonai célokra állították hadrendbe, a hidegháború végével pedig teherszállító gépként szolgálnak tovább. Több mint száz példány készülhetett 1982, a típus megjelenése óta, de pontos számot nem tudni. Az óriásgép legnagyobb megengedett felszálló tömege 405 tonna.

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Vilmos herceg vízzel fröcskölt le újságírókat, és szerinte ez volt élete legjobb napja

Vilmos herceg vízzel fröcskölt le újságírókat, és szerinte ez volt élete legjobb napja

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak