szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bár a NASA tavaly újabb négy évre meghosszabbította a Kepler bolygóvadász űrteleszkóp működését, a műhold világűrbeli pozicionálásért felelős négy forgókerék egyikének meghibásodása veszélybe sodorta a küldetését.

Tíz hónappal az után, hogy a Kepler elveszítette a négy kerék egyikét, újabb kerék szenvedett belső meghibásodást, valószínűleg szerkezeti hibát - jelentették be szerdán az amerikai űrkutatási ügynökség illetékesei.

"A második kerék forgókerék meghibásodásával nem valószínű, hogy a műhold képes lesz a legnagyobb pontosságú munkák elvégzésére. Ennek ellenére nem született döntés arról, hogy beszüntetjük az adatgyűjtést" – fogalmazott a NASA közleménye. A szakemberek szerint a következő napok és hetek azzal telnek majd, hogy felmérjék a lehetőségeket, és kifejlesszenek új vezérlési módozatot.

A NASA Discovery-programja keretében épített űrteleszkóp exobolygók után kutat fedési módszerrel, a csillagok fényében az előttük elhaladó planéták okozta parányi elhalványulást regisztrálva. A hatszázmillió dolláros Keplert 2009. március 7-én indították, Nap körüli, a Földet követő pályára állt, hogy bolygónk ne zavarja a megfigyelésekben. Az égbolt egy előre kiválasztott területén, a Cygnus (Hattyú) és a Lyra (Lant) csillagképek határán végez megfigyeléseket, feladata annak meghatározása, hogy mennyire gyakoriak a Tejútrendszerben a földszerű bolygók a csillagok körüli lakható zónán belül, ahol a földihez hasonló élet lehetséges. 

A Kepler eddig 2740 potenciális exobolygót fedezett fel, amelyek közül 122-nek a létezését távcsövek és más berendezések segítségével is megerősítették. A Kepler az exobolygó-keresésen kívül asztroszeizmológiai mérésekre is felhasználják, a csillagok belsejében keletkező hanghullámok elemzésével számos csillag belső felépítéséről lehet hasonló ismereteket szerezni, mint a Földről a szeizmológia segítségével.

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

A  brit zenészek és írók védelmet kérnek a mesterséges intelligencia ellen

A brit zenészek és írók védelmet kérnek a mesterséges intelligencia ellen

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás