szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kínai kutatóknak sikerült az éghajlatváltozás kutatását szolgáló jégmintákat venniük a Föld legmagasabb hegyéről, a Csomolungmáról (Mount Everest). Az expedíció több mint egy hónapig tartott, a hegy északi gallérját borító Rongbuk gleccser közelében, egy hegyi ösvény mellett fúrták meg mélyen a jégtakarót.

A mintaként tárolt úgynevezett "jégmagok" közül a leghosszabb 142 méter hosszú. Ez a leghosszabb, amelyhez valaha is hozzájutottak ezen a hegyen. A mintákat az éghajlat- és környezetváltozás, a globális felmelegedés hatásinak tanulmányozásához használják majd – erősítette meg az expedíció vezetője.

A mintákból a stabil izotópokat és a szerves szennyező anyagokat vizsgálják majd, míg más részüket külföldre küldik majd tanulmányozásra. A kutatás időszaka egytől két évig terjedhet, és ezúttal sokkal részletesebb elemzésre nyílik majd lehetőségük a szakembereknek, mint a korábban.

Kínai kutatók már az 1990-es és a korai 2000-es évek elején indítottak hasonló célú expedíciókat ugyanerre a helyre.

A kutatócsoport tagjai észlelték a Rongbuk gleccser egyre kiterjedtebb olvadásának jeleit, megfigyelték a felszínén lévő egyes jégtornyok eltűnését. Elmondták azt is, hogy a korábbi alkalmak óta eltelt időszakban a jégtakaró más részein mély repedések keletkeztek.

A Milánói Egyetem kutatóinak közelmúltban publikált adatai szerint a Mount Everest térségében lévő gleccserek tizenhárom százalékkal zsugorodtak az elmúlt ötven évben, és a hóhatár 180 méterrel feljebb került. A következtetésre a térségről és a környező 1148 négyzetkilométernyi Szagarmatha Nemzeti Parkról készített műholdas felvételek és topográfiai térképek elemezésével jutottak a szakemberek.

Tudósok már korábban is arra figyelmeztettek, hogy a himalájai gleccserek néhány évtizeden belül teljesen elolvadhatnak, és komoly aszályokat okoznak Ázsia jelentős részén. A szakemberek úgy vélik, hogy a hó és a jég csökkenése a Mount Everest térségében az emberi tevékenység által keltett üvegházhatású gázok által okozott globális felmelegedés következménye.

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut