És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A hétfőn, 92 éves korában elhunyt Bárdy György a Szent Imre Kórház nefrológiai osztályának gondozottja volt – írta a Blikk.
Akárcsak Garas Dezső és Körmendi János, Bárdy György is veseelégtelenséggel küzdött életének utolsó szakaszában – adta hírül a Blikk. A vesebaj, akárcsak a szívbetegség, Bárdy idősebb korában jelentkezett. 12 évvel ezelőtt infarktuson is átesett. Minden betegségét méltósággal viselte – írta a lap.
A három emíltett színész közül csak Körmendi hozta nyilvánosságra, hogy súlyos betegséggel küzd, dialíziskezelésre szorul. Garas Dezső élete végéig játszott a Nemzeti Színházban, amellett, hogy közben dialíziskezelésekre járt.
Bárdy Györgyről a lap nem írja, hogy dialízisre járt, de erre lehet következtetni abból, hogy a Szent Imre Kórház nefrológiai osztályának gondozott betege volt.
Ma már annyi magánkézben lévő dilaízisközpont van, hogy aki szeretné, titokban tarthatja betegségét – mondta Ádám Aurél, a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.