És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Feltehetően az erős szél miatt szabadult el egy vízi ejtőernyő Floridában. Két fiatal lány ezt követően több épületnek is nekicsapódott. Állapotuk kritikus.
Kritikus állapotba került az a két tinédzser, akik Floridában szenvedtek vízi ejtőernyős balesetet hétfőn – számolt be a The News Herald.
Szemtanúk szerint olyan erősen fújt Panama City Beachnél a szél, hogy a hajót az ejtőernyővel összekötő elem kettétört, a két tizenhét éves fiatal lánnyal elszabadult az ejtőernyő, és végül egy parkolóba csapódtak. Egy harmadik embert a Mexikói-öbölből sikerült élve kimenteni.
A szemtanúk szerint a baleset borzalmas látványt nyújtott: a fiatalok több kocsinak és egy épületnek is nekivágódtak, egyesek szerint egy villanyoszlopot is érintettek. Amikor a mentők megérkeztek, csak az egyikük volt eszméleténél.
A hajó kapitánya nem kívánta kommentálni a történteket. Az esetet kivizsgálják.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.