szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szemétből visszakeresgélt sorsjeggyel nyert 1 millió dollárt, azaz 220 millió forintot egy házaspár az Egyesült Államokban.

Az ötdolláros kaparós sorsjegyet Joseph és Joanne Zagami bevásárlás közben vette egy automatából, majd pedig egyik szatyrukba süllyesztették és elfelejtették. Csak másnap jutott a férj eszébe a sorsjegy.

Miután kiderült, hogy a nej sem kapirgált, és hogy kidobták a szelvényt a szemétbe, vették maguknak a fáradságot, hogy előkotorják. Jól tették, mert 1 millió dollárt nyertek.

A teljes összeget ugyanakkor csak akkor kapták volna meg, ha a 20 évre szóló részletfizetést választják. A pár inkább az azonnali felvétel mellett döntött, így 650 ezer dollárt zsebelhettek be. Ebből még lejön 195 ezer dollár adó, és végül az 1 millióból "tisztán" 455 ezer dollár marad.


 

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek