szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Óriáspanda született a bécsi állatkertben - jelentették be szerdán.

A kis pandabocs kedden látta meg a napvilágot - tudatta a Schönbrunni Állatkert egy közleményben. A bécsi állatkert eddig az egyetlen Európában, ahol sikerült természetes úton szaporítani ezt a veszélyeztetett állatfajt. Bécsben ráadásul már harmadszor született pandakölyök.

Az állatkert két kifejlett óriáspandájának első utódja, Fu Long 2007. augusztus 23-án, a második bocs, Fu Hu pedig pontosan három évvel később jött világra. Kétéves korukban mindkét utódot átszállították egy kínai pandaközpontba. 

A most született kölyök mintegy tíz centiméter hosszú és megközelítőleg száz grammot nyomhat. Pontos súlyát és a nemét még nem tudták megállapítani, mert a lehető legnagyobb nyugalmat akarják biztosítani az anyaállatnak. "Természetesen nagy az öröm, de realistának kell maradnunk. Az óriáspandák 40 százaléka nem éli meg az egy évet" - idézték a közleményben Dagmar Schrattert, az állatkert igazgatónőjét.

Az anyaállat Yang Yang és a kölyök a következő néhány hónapban a "szülőszobában" marad. A pandaházat átmenetileg lezárják a látogatók elől, hogy zavartalan környezetet biztosítsanak nekik. Az előző bocs, Fu Hu négyhónaposan mutatta meg magát a nagyközönségnek.

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Elszállt az infláció év végére a magyar élelmiszeriparban. És az egész iparban

Elszállt az infláció év végére a magyar élelmiszeriparban. És az egész iparban

Továbbra is a Toyota a világ legnagyobb autógyártója

Továbbra is a Toyota a világ legnagyobb autógyártója