szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Juhászok egy kétezer birkából álló nyájat hajtottak át vasárnap a spanyol fővároson a még a középkorban kiharcolt legeltetési, terelési és vándorlási joguk védelmében, egyben tiltakozva a városok terjeszkedése és a modern mezőgazdasági eljárások ellen.

A turisták meglepődve látták, hogy a közlekedési hatóságok leállítják a belvárosi forgalmát, lehetővé téve, hogy a bégető, kolompoló állatok átvonuljanak Madrid néhány elegáns kerületén.

A juhászok még 1273-ban kapták meg a jogot, hogy használják az egykor termőföldek és erdők között kanyargó királyi utat, ott, ahol a mai metropolis foglalja el a helyet. Néhány juhász minden évben felkerekedik a nyájával, hogy érvényre juttassa ezt a jogot. A hagyománynak megfelelően vasárnap is szimbolikusan pár maravédit, az először a XI. században vert érmét fizettek a városi elöljáróknak az áthaladásért. A hagyomány megőrzését a mezőgazdasági minisztérium és Madrid polgármesteri hivatala is támogatja.

Az idén a terelés napja egybeesett a bicikli ünnepével, amelyen 100 ezer kerékpáros vett részt, s ezért ez utóbbi útvonalát meg kellett változtatni.

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen