szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Napi 16 eurót, kb. 4800 forintot kérnének a raboktól ellátásukért. Az erőszakos bűnözőknek még áldozatuk kezelésének költségeihez is hozzá kellene járulniuk.

A holland belbiztonsági és igazságügyi minisztérium arra kötelezné az elítélt bűnözőket, hogy minden egyes börtönben töltött napjukért fizessenek 16 eurót (4800 forint) - jelentették be hétfőn.

A tárca törvénytervezetének értelmében a napidíjat a börtönben, valamint a pszichiátriai intézményekben raboskodó bűnözőknek is kötelező lenne fizetnie. A fiatalkorú bűnözők helyett a szülőknek kellene fizetniük.

A minisztérium egy másik törvényjavaslata arra is kötelezné az erőszakos bűncselekmények elkövetőit, hogy járuljanak hozzá áldozataik kezelésének költségeihez. Ez az összeg tartalmazná a nyomozás és a bíróság költségét is.

A hivatalos becslések szerint a rabok hozzájárulása évi nettó 65 millió euró (19,4 milliárd forint) pluszbevételt jelentene az állam számára. "Ezzel Hollandia számos, hasonló rendszert alkalmazó európai államot követne" - olvasható a tárca által kiadott sajtóközleményben.

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől