szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrök állították elő Oszter Sándor színészt kedden délután, miután autójával nekiment az egyik budai bevásárlóközpont épületének, majd annak garázsában is egy oszlopnak.

Oszter Sándor színész kedden képtelen volt bevenni egy kanyart az autójával és nekiment a MOM Park falának, majd a mélygarázsban az egyik oszlopnak is – írja a Bors. Miután a színész eljutott a bevásárlóközpont garázsába, állítólag meghúzta saját kocsija oldalát, és majdnem kicsapta az ott található sorompót is.

Oszter Sándor
MTI / Beliczay László

A lap úgy tudja, Oszter később a garázson keresztül cigarettával a kezében sétált be az épületbe, ahol az őrök szólították fel, hogy ne dohányozzon a bevásárlóközpontban, majd viselkedése miatt végül rendőrt hívtak. A szemtanúk szerint elképzelhető, hogy a színész ittas volt.

Személyi sérülés nem történt, a rendőrségi bejelentés csak anyagi káros közlekedési balesetről szólt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Borsnak megerősítette, hogy a mélygarázsba kiérkező rendőrök kettős vér- és vizeletvételre előállították a színészt a Gyorskocsi utcába, a fogdaszolgálati orvosi szolgálatnál, és a biztonsági kamera felvételeit is elkérte a rendőrség.

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt