szerző:
MTI

Valószínűleg a szemétbe került egy értékes kínai festmény, közvetlenül az elárverezése után Hongkongban. Cui Ruzhuo kínai-amerikai festő Behavazott hegy című képe 28,75 millió hongkongi dollárért, vagyis átszámítva több mint 820 millió forintért kelt el a Poly Culture aukciósház hétfői árverésén – írta szerdán a South China Morning Post című lap.

A hongkongi Grand Hyatt Hotelben tartott árverés után gondatlan és tapasztalatlan takarítók valószínűleg véletlenül a szeméttel együtt kidobták a feltekercselt képet. Erre utalnak a hotel biztonsági kameráinak felvételei is.

A rendőrség azonban a jelentés szerint nem zárja ki a lopás lehetőségét sem. A hatóság képviselője szerint a Poly Culture egyik munkatársa kedden jelentette a kép "ellopását". Az aukciósház nem nyilatkozott.

Bár a hatóságok nem árultak el részleteket, azt elmondták, hogy az ügyet a korábbi "lopás" kategóriából átsorolták az "eltűnt tárgy" kategóriába.

A luxushotel szóvivője nem erősítette meg, hogy a szemétben landolt volna egy festmény. Azt viszont hangsúlyozta, hogy az árverésre került tárgyakhoz a hotel munkatársainak semmi köze: ezek nagyon értékesek, az ilyen rendezvények esetében a szervezők saját biztonsági embereikkel és egyéb munkatársakkal dolgoznak.

Hogyan változtassunk e-mailezési szokásainkon ahhoz, hogy jobb eredményeket érjünk el?

Hogyan változtassunk e-mailezési szokásainkon ahhoz, hogy jobb eredményeket érjünk el?

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

Trump nem engedi, hogy szigorúbban szabályozza a károsanyag-kibocsátást Kalifornia

Trump nem engedi, hogy szigorúbban szabályozza a károsanyag-kibocsátást Kalifornia

A neandervölgyi ember füle állandóan be volt gyulladva

A neandervölgyi ember füle állandóan be volt gyulladva

Piros, fehér és zöld ételeket várnak a nemzeti összetartozás szakácsversenyére

Piros, fehér és zöld ételeket várnak a nemzeti összetartozás szakácsversenyére

Itt egy ismeretlen kis cég, amelytől 4 milliárd dollárért rendelt autókat az Amazon

Itt egy ismeretlen kis cég, amelytől 4 milliárd dollárért rendelt autókat az Amazon