szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kentucky Fried Chicken (KFC) kiutasított egyik üzletéből egy hároméves kislányt, akinek az arcát egy pitbull marta szét. Az üzletvezető szerint a kislány megijesztette a vásárlókat. A cég most 30 ezer dollárt adományoz a kislány kórházi számláinak kifizetésére.

Egy pitbulltámadás során elvesztette jobb szemét és összeroncsolódott az arca egy hároméves amerikai kislánynak, akit a három kutya nagyapja kertjében mart meg. A kislány más sérüléseket is szenvedett, többször is meg kellett műteni.

Múlt héten nagymamájával egy jacksoni KFC-ben szeretett volna enni, ám az üzletben arra kérték őket, hogy hagyják el a gyorséttermet, mert a kislány megijeszti az ott étkezőket.

Facebook / Victoria's Victories

"Rendeltem egy nagy teát és pár szem krumplit, mert éhes volt. Azt mondták, arra kell kérniük minket, hogy menjünk el, mert az arca zavarja a többieket" – mesélte a nagymama a BuzzFeed tudósítása szerint.

A történetet megosztották a Facebookon is, a hír pillanatokon belül elterjedt a közösségi oldalon. Valószínűleg ennek köszönhetően a KFC vizsgálatot indított.

"Nagyon komolyan vesszük az ügyet, tartjuk a kapcsolatot a kislány családjával is" – mondta a cég szóvivője, aki hozzátette: szeretnék támogatni is a kislány felépülését 30 ezer dollárral.

A kislányban azért nagyon megmaradtak a történtek, azóta a nagymama szerint nem tud tükörbe se nézni.

Engedély nélkül tárolt és kigyulladt akkuhulladék miatt büntettek egy Heves megyei céget

Engedély nélkül tárolt és kigyulladt akkuhulladék miatt büntettek egy Heves megyei céget

Lehet, hogy mégsem akkora csodaszer a kreatin? Meglepő megállapításokra jutott egy friss kutatás

Lehet, hogy mégsem akkora csodaszer a kreatin? Meglepő megállapításokra jutott egy friss kutatás

Jude Law-t lefotózták Rigában Putyinnak maszkírozva

Jude Law-t lefotózták Rigában Putyinnak maszkírozva

SPAR: ötszáz termék árát csökkentették az árrésstop miatt

SPAR: ötszáz termék árát csökkentették az árrésstop miatt