szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Húszmillió hangyát telepítették át egy németországi iskolából a közeli erdőbe, mert a kellemetlenkedő rovarok ellehetetlenítették a tanítást. Az erdei vöröshangyákat nem lehetett elpusztítani, mert védettek.

Eberhard Baur biológus és rovarszakértő vezetésével tucatnyian nyüzsögtek kedden a Schleswig-Holstein tartományban lévő Lütai általános iskolájában, hogy kartondobozokba helyezzék az ásóval óvatosan kisebb darabokra szelt hangyabolyokat.

A munkások tetőtől talpig vegyvédelmi öltözéket viseltek, mert a veszélyt érző hangyák maró savat fröcskölnek az ellenségeikre, és meg is harapják őket.

A hangyák lehetetlenné tették a normális munkát a lütaui iskolában. Méreg híján fahéjjal, illetve mésszel próbáltak védekezni ellenük, de kikerülték az akadályokat.

A hangyák a padláson is fészket raktak, és elektromos zárlatot okoztak, ami miatt három osztálytermet rövid időre be kellett zárni.

Volt olyan nap, hogy a tantermeket ellepő hangyák miatt a diákokat osztálykirándulásra kellett küldeni.

A rovarszakértők húsz hangyabolyt tártak fel az iskola területén, köztük olyanokat, amelyek két méter mélyre nyúltak a földbe.

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje