És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Taxiterápia segítheti át a svédeket a sötét téli napokon, aki a fővárosban taxit hív, kívánságra pszichológust is kaphat hozzá.
Szakemberek tanácsait hallgathatják meg az utasok, és ehhez nem kell a rendelő díványára feküdni, elég a taxi hátsó ülésén helyet foglalni - jelentette be az egy hétig tartó akciót az egyik fuvarozócég, a Taxi Stockholm cég szóvivője, Natalia Santos.
"Sok embernek esne jól valakivel beszélgetni, megnyílni, különösen, amikor itt Északon elkezdődik az év sötét időszaka. A téli lehangoltság minden évben téma az országban. Felmértük utasaink körében: a taxizás jó alkalom, hogy elgondolkodjanak" - magyarázta Santos. Csak a szállítás díját kell az utasnak kifizetnie a cég egyhetes akciója idején.
"Nehéz a tél sokaknak: amikor délután négy órakor lemegy a nap, támad a szomorúság. Pszichológushoz menni sok svéd számára túl nagy elszántságot igényel, taxiba ülni egyszerűbb" - mondta Mia Fahlén pszichológus, aki két kollégájával együtt igyekszik a magányos svédeken segíteni november első hetében.
A marketingakció célja, hogy a társaság a zsúfolt stockholmi taxipiacon eredeti ötlettel hívja fel magára a figyelmet.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.