szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Halála után is tovább küzdhet Bob Marley a marihuána fogyasztásának elfogadtatásáért: az ő nevét viseli az első marihuána-világmárka, a Marley Natural.

A Marley Naturalt a marihuána lépésről lépésre történő legalizálásával több amerikai államban is prémiumkategóriás kannabiszként árusítanák majd – közölte kedden a 33 éve elhunyt zenész családja.

A kábítószermárkát a Privateer nevű céggel közösen Washington államban fejlesztették ki, 2015 végére az egyesült államokbeli, később pedig lehetőség szerint nemzetközi piacon is értékesítik. A Marley Natural a tervek szerint levelek, olaj és koncentrátum formájában is elérhető lesz.

Marley maga is marihuánafogyasztó volt. A zenész rasztafári hite fő alkotórészének a drogfogyasztást tekintette, a kannabisz számára szentség volt, amelynek legalizálásáért egész életében küzdött. Bob Marley 1981. május 11-én, 36 éves korában hunyt el, rákban.

"Bob Marley már ötven évvel ezelőtt is harcolt a legalizálásért. Mi most abban segítünk neki, hogy teljesüljön a célja" – mondta Brendan Kennedy, a Privateer üzletvezetője az NBC tévécsatornának.

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot