szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bár a cannes-i filmfesztiválon még együtt mutatkoztak a vörös szőnyegen, a Variety.com értesülése szerint Charlize Theron és Sean Penn a közelmúltban felbontotta az eljegyzését. Azután szakítottak, hogy Theron Mad Max - A harag útja című filmjének promóciója miatt Franciaországban járt.

A színésznő tavaly arról beszélt a Vogue magazinnak, hogy 18 éve ismerik egymást Penn-nel, de korábban csak jó barátok voltak, lassan és óvatosan léptek tovább, mert nem akarták elrontani kapcsolatukat.

Az eljegyzésük tavaly decemberben Párizsban volt.  

Penn már kétszer nősült. Az esetleges harmadik házasságról korábban azt mondta: valójában az lenne az "egyetlen", mivel most tényleg mindent tud párjáról, nem úgy, mint az előző két esetben.

Theron az esküvőkről a Voguenak adott nyilatkozatában azt mondta: ő úgy látja, a szerelem ünneplése helyett arról szól, hogy a pár az egész estét külön tölti, és arról gondoskodik, hogy a többiek jól érezzék magukat. "Egy csomó munkának tűnik. És ahogy az ember öregszik, inkább arra koncentrál, ami tényleg számít" – fogalmazott.

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”