Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az Iowai Egyetem kutatói vezetésével hat állatkerti nagymacska gégéjét tanulmányozták, amiket orvosi okokból kellett...
Az Iowai Egyetem kutatói vezetésével hat állatkerti nagymacska gégéjét tanulmányozták, amiket orvosi okokból kellett elaltatni. A tigrisek és oroszlánok hangszalagjai mozgékonyak, zselészerűek - akár a csecsemőké -, és rendszertelen vibrálásuk reszelős üvöltést hoz létre - közölte a Der Spiegel a PLoS One című folyóirat nyomán. Csak a frekvenciában adódik jelentős különbség, és ezért a hangfekvésben is.
Az üvöltés és a babasírás egyaránt nem túl kellemes hangzású. Az okaik azonban eltérőek: míg a csecsemők elsősorban figyelmet vagy segítséget követelnek, az állatok hangjukkal területi követeléseiket tolmácsolják fajtársaiknak.
A nagymacskák mély és hangos üvöltése elsősorban hangszalagjaik alakjának köszönhető, ugyanis azok a legtöbb állattól eltérően nem három- hanem négyszögletűek. Így érzékenyebben reagálnak a tüdőből kiáramló levegőre. Ezt megelőzően azt hitték a tudósok, hogy a hangszalagokban tárolt zsírnak tulajdonítható a ragadozók fejedelmi hangfekvése.
A hangszalagok kutatása az orvostudomány hasznára is válhat, ugyanis ha megértjük, hogyan épülnek fel, és hogyan befolyásolja szerkezetük a hangok keletkezését, az orvosok könnyebben meg tudják ítélni, hogyan állítsák helyre a károsodott hangszalagokat - nyilatkozta a kutatásban résztvevő Tobias Riede. Rákos betegeknek, de a hangot igénybevevő pályán dolgozó embereknek - például énekeseknek, tanároknak - is könnyen sérülhet a hangszalagjuk.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.