szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. közleményében emlékeztet, hogy az érvényes jegy nélkül utazók számának visszaszorítása érdekében több intézkedést is hozott, ennek egyik eleme volt a peronkapuk üzemeltetése a Budapest Keleti, Nyugati és Déli pályaudvaron. Csakhogy a jegyellemőrzés a jelentős, egyidejű utasáramlat miatt nehézkesnek bizonyult, a hatékonyságot pedig tovább csökkentette a Budapest Bérlet bevezetése is: sokféle volt belőle, míg az ellenőrök intézkedési jogosultságaiból pedig kevés.

Tekintettel minderre, és hogy hatékonyabb legyen az anyagi források felhasználása, a MÁV-START Zrt. nem ír ki újabb közbeszerzési eljárást a 2011. november 7-én lejáró, egyéves időtartamú szerződése kapcsán a folyamatos peronkapus beléptetésekre - közölte a cég. Az infrastruktúrát azonban nem távolítják el a peronokról, szúrópróbaszerű ellenőrzések még így is lehetnek.

A peronkapus beléptetések megszűnésével évi 150 millió forint szabadul fel, ezt szigorított vonatfedélzeti jegyellenőrzésre csoportosítják át. A társaság ennek jegyében több mint 50 fővel növeli a Budapest elővárosában közlekedő vonatokon szolgálatot teljesítő kalauzok számát.

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a  magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt