Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Még a hitetlenek is „varázsolnak" valamit ezen a napon.
Még a hitetlenek is „varázsolnak" valamit ezen a napon. Álarcot húznak, hogy elijesszék az óévet magával vivő szellemet, vagy szerencsepénzt tesznek a tárcájukba. Sok családban szokás ezen a napon a szerencsepogácsa sütése. A legjobb nap ez a gazdagság varázslásra, gazdaggá teszi az új esztendőnket, ha ilyenkor pénzt találunk.
A mondák és hiedelmek között az étkezéshez fűződő babonák is szerepet kaptak. A hagyományos ételek fogyasztása is bőséget, szaporaságot, főleg anyagi gyarapodást varázsol. A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz, mivel főzés közben úgy pörögnek a szemek, mint az aprópénz. itt találhatsz a szokásostól eltérő lencserecepteket.
A malac előre túrja a földet, vagyis „kitúrja a szerencsét", sőt kunkori farkát meg is lehet markolni, így aztán garantálhatjuk a szerencsénket a következő évre. A lábasjószág, csirke, vagy tyúk fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja a szerencsénket. A nyúl elszalad az elmúlt év összes bajával. Ma tilos a mosás, teregetés, mert az valaki halálát hozza.
Ma tilos levinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból. Azt tartják, a szilveszteri álom beteljesedik, így ne mulassuk át az egész éjszakát, hanem hagyjunk időt egy jósálomra is! Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet. A szilveszter éjjelén megfájduló fog valaminek a halogatását jelöli, amit már nem szabad tovább görgetnünk az újesztendőben.
Ami pedig a lencsét illeti: A lencse őshazája Afganisztán, termesztése Mezopotámiában és Egyiptomban kezdődött. Bizonyítja ezt az is, hogy III. Ramszesz fáraó sírjában a falképeken lencsetermesztési és főzési jelenetek láthatók. A rómaiak is igen nagy becsben tartották, hiszen sóval és lencsével küldték utolsó útjukra halottaikat. Sajnálatos módon a XVII-XVIII. századtól a borsó és bab elterjedésével csökkent a lencse termesztése.
A sokféle lencseváltozatot (zöld, sárga, narancssárga, fekete, indiai barna) általában színük alapján nevezik el. Jellemző a lapos, korong alakú forma, de színük mellett méretük is különböző lehet.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.