Újra városi fogyókúraverseny indul Szegeden
Magyarország az európai "elhízottsági listán" a harmadik helyen áll, és közismert, hogy a túlsúly elsősorban a...
Magyarország az európai "elhízottsági listán" a harmadik helyen áll, és közismert, hogy a túlsúly elsősorban a mozgáshiány miatt alakul ki - mondta Kovács Éva, az akció főszervezője a hétfőn kezdődő regisztráció előtt az MTI-nek. Bár a résztvevők átlagosan 8-12 kilogramm feleslegtől szabadulnak meg néhány hónap alatt, és akadnak olyanok - az évet 140-160 kilóval kezdő versenyzők -, akik több mint 30 kilót is leadnak, az akció célja mégsem a gyors fogyás, hanem az életmódváltás, az indulók életminőségének tartós javítása.
A városi fogyókúraversenyben bekapcsolódik Szeged apraja-nagyja. Az eddigi legfiatalabb résztvevő még tízéves sem volt, a legidősebb pedig már 70. születésnapját is megünnepelte, amikor bekapcsolódott a rendszeres, heti legalább két alkalmat jelentő testmozgással járó programba.
Kovács Éva elmondta: tavaly 87, 2010-ben pedig 110 nevező volt, de akadtak olyan évek, amikor több mint háromszázan fogtak bele a fogyózásba. A jó közösségnek és a társas mozgás örömének köszönhető, hogy 80-90 százalék végig is csinálja a kezdetben három-, jelenleg már öthónapos versenyt.
A jelentkezők állapotfelmérésen vesznek részt, majd a szervezők egyénre szabott edzéstervet dolgoznak ki, és étrendjavaslatot is készítenek, figyelembe véve a fizikai, fittségi állapotot, az életkort, a nemet, valamint a ráfordított, rászánt időmennyiséget.
Az idei verseny újdonsága, hogy a foglalkozásokat új helyszínen, a Napfényfürdő Aquapolisban tartják. A nagyobb súlyú vendégek számára az első időszakban ugyanis csupán néhány mozgásforma alkalmas a szárazföldön, a vízben végzett gyakorlatokkal azonban számukra is változatosabbá tehető a program.