A Sports Mail által összeállított lista szubjektív, de a következő események mindenképpen a legmeghatározóbbak közül valók.

Dorando Pietri, 1908. London, maratonfutás

Az olasz hosszútávfutó a győzelem biztos tudatában ért be a stadionba az 1908-as londoni játékokon. De az odaút korántsem volt zökkenőmentes. Több ízben összesett és a stadionba érve kimerültségében már azt sem tudta merre kell futnia, és rossz irányba indult el. Majd a végén már a sportbírók segítették be a célba. Ennek ellenére ő nyerte meg a versenyt az amerikai Johnny Hayes előtt. Üröm volt az örömben, hogy később Dorandót kizárták idegen segítség igénybevétele miatt. Az amerikaiak reklamációja volt a perdöntő az esetben.

John Stephen Akhwari, 1968. Mexikó, maratonfutás

A Tanzániából származó futó 42 kilométere sem volt könnyű. A stadionba igen nehezen érkezett csak meg és a közönség csak ekkor vette észre, hogy több vérző sebbel fut, lábai pedig be vannak kötve. A futó óriási tapsviharban vonszolta végig magát az utolsó körön. Ezt követően annyit mondott, "az országom azért küldött ide 7000 mérföld távolságból, hogy befejezzem a versenyt, nem azért, hogy elinduljak rajta."

Eddie Hart és Rey Robinson, 1972. München, 100 méteres síkfutás

A két sprinter hazájukban, az olimpiai selejtezőn 9.90 másodperces teljesítményre volt képes. Őket tartották a legnagyobb esélyesnek, hogy megszorongatják majd a szovjetek villámlábú futóját, Valerij Borzovot. Mindhárman megnyerték a reggeli előfutamjukat, de a két amerikai a délutáni második körön már nem tudott túljutni. A kiesésre a magyarázatot keresők az edzőtől, Stan Wrightól kapták, aki 18 hónapon keresztül úgy készítette fel Hartot és Robinsont, hogy arra számított, a verseny majd este lesz. A formaidőzítés nem volt tökéletes.

Dieudonne Lamothe, 1984. Los Angeles, maratonfutás

A Haitiról származó úriember az egyik leggyengébb maratonfutóként vonult be a történelemkönyvekbe. Az olimpián 78. helyen végzett, vagyis utolsó lett. Az érdekesség nyilván nem ez, hanem az, hogy később kiderült, az akkori vezető, Haiti diktátora, "Baby Doc" Duvalier megfenyegette a sportolót, amennyiben nem teljesíti a távot, akkor azért az életével fog fizetni.

Abdul Baser Wasiqi, 1996. Atlanta, maratonfutás

Egyértelműen ez a hosszútávú szám uralja a legmegdöbbentőbb események sorát. Wasiqiról annyit érdemes tudni, hogy ő sem nyerte meg a számát, sőt. Mikor befutott a stadionba az atlantai játékokon, a szervezők már a pályát tisztogatták az esti záró ünnepségre.

Paula Radcliffe, 2000. Sydney, 10000 méteres síkfutás

Mielőtt a brit hölgy az egyik legnagyobb maratonfutóvá vált volna, leginkább arról volt ismert, hogy legendás vereségeket szenvedett. Nem volt ez másként Sydneyben sem. Az egyik leghosszabb futószámban Paula 24 körig az élen állt, amikor 400 méterrel a befutó előtt robbantott a két etióp, Derartu Tulu és Gete Wami, ráadásul a portugál Fernanda Ribeiro is elment mellette, így még a dobogóról is lemaradt.

Jane Saville, 2000. Sydney, 20 kilométeres gyaloglás

A szerencsétlen ausztrál hölgynek a szíve szakadt meg, hiszen hazai olimpiáján nagyjából 200 méter választotta el a győzelemtől, amikor egy sportbíró elélépett és felmutatta neki a piroslapot, a lépés szabályainak megsértése miatt. Jane teljesen kikészült az esettől, erről a képek is árulkodnak.

A litván kosárlabda-válogatott, 2000. Sydney, kosárlabda

Ez a válogatott volt az első, amely közel került ahhoz, hogy legyőzze az amerikai válogatottat. Ez azért volt érdekes, mert amióta profi játékosok is szerepelhetnek az olimpián - vagyis az 1992-es barcelonai játékok óta -, senki nem volt képes még csak megszorongatni sem őket. Tévénézők milliói figyelték feszülten, hogy 40 másodperccel a lefújás előtt még a litvánok vezetnek és mégis képesek elbukni az elődöntőt.